A nagyszülők sokkal nagyobb hatással vannak az unokákra, mint azt sokszor gondoljuk. Nagyszülőnek lenni egyszerűen más minőségű szeretet jelent, és ehhez minden gyereknek joga van, mint ahogy a nagyszülőknek is. A nagyszülőknek jár az unokákkal való együttlét lehetősége, a kényeztetés, a mesélés, a nagyi főztje és a nagypapa sztorijai, egyszóval a kapcsolattartás.
Egy ideális világban a szülők boldogan élnek, amíg meg nem halnak, és a gyerekek minden vasárnap délben körbe ülik a nagyszülői ház asztalát, ahova a nagymama a legfinomabb süteményeket sorakoztatja egymás után. Csakhogy ideális világ nem létezik, a szülők gyakran elválnak, miközben meggyűlölik egymást, és a nagyszülők se mindig tökéletes nagyanyók és nagyapók, vagy ha mégis, akkor a szülők nem engedik hozzájuk az unokákat. Jár egyáltalán láthatás a nagyszülőknek?
Joga van a nagyszülőknek az unokákhoz (Fotó: Pexels)
Könyörögtem a kapcsolattartásért
Janka két kislány nagymamája, aki évek óta küzd azért, hogy láthassa az unokáit. Úgy érzi, két igazán nagy vesztese van a válásnak, az egyik ő, a másik pedig a unokák. Próbál okos lenni, de néha nagyon nehéz visszafognia magát, és nem beszállnia abba a háborúba, amit a fia és a volt felesége vívnak egymás ellen a kapcsolattartásért.
„Tavaly december 25-én láthattam az unokáimat másfél órára, idén pedig anyák napján az erkélyről. Még meg sem ölelhettem őket a karantén miatt.”
Janka fia megcsalta a feleségét, majd amikor lebukott, elváltak. Az addig se túl fényes anyós-meny közötti viszony akkor teljesen elmérgesedett. „A menyem azt mondta, hogy azért lépett félre a fiam, mert nekem nem volt megfelelő a házasságuk. Pedig én nagyon igyekeztem egyáltalán nem beleszólni az életükbe, egyedül azt tartottam fontosnak, hogy boldogok legyenek. Nagyon sajnálom, hogy elváltak, próbáltam beszélni a menyemmel, könyörögtem neki, hogy ne zárjon ki a gyerekek életéből, de csak annyit mondott, hogy majd meglátjuk. Megláttuk: a láthatást természetesen a fiam idejében kéne intézni, de mivel azt is úgy próbálja megfúrni, ahogy csak lehet, nekem szinte már nem is jut időm együtt lenni az unokáimmal. Mivel a fiam Németországban dolgozik, havonta csak egyszer látja a lányait. Én megértem azt is, hogy akkor nem hozzám rohannak azonnal, hiszen szeretnének egy hétvégét együtt tölteni, de miért ne találkozhatnék kéthetente, legalább egy-egy délutánra én is kislányokkal, amikor a fiam nincs itthon?”
A nagymama felkereste a családsegítő szolgálatot, majd ügyvéd állásfoglalását is kérte, de a fia szigorúan megtiltotta neki, hogy a volt feleségét keresse, akár személyesen, akár jogi úton. Mivel ő is ritkán láthatja a saját gyerekeit, attól fél, hogy a volt felesége ellene hangolná a lányokat.
A családsegítőben arról tájékoztatták a nagymamát, hogyha a szülők elváltak, akkor a különélő apa szülei a bíróságon meghatározott, vagy közösen elfogadott kapcsolattartási időben találkozhatnak az unokával. Elvileg, és ezt külön hangsúlyozták, az unoka láthatásának nem akadályozhatja, ha a szülők valamelyike és a nagyszülők között elmérgesedett a kapcsolat a válás során, viszont a nagyszülői kapcsolattartásban az unoka érdeke a mérvadó, vagyis, ha a nagyszülő például alkoholista, vagy más gond van vele, akkor külön vizsgálják a kapcsolattartást.
„Semmiképp nem vinném bíróságra a dolgot, mert egy nagyszülő nem követelheti ki az unokái szeretetét a bírótól, de ha mégis megtenném, jó eséllyel én is kapnék havonta egy hétvégét kapcsolattartásra. Olyan borzasztó ez az egész!”
Mindkettőjüknek fontos ez a kötelék (Fotó: Pexels)
Új család akarnak lenni, új nagyszülőkkel
Péter és Linda viszont olyan nagyszülők, akik gyámhatósághoz fordultak a nagyszülői kapcsolattartási joguk miatt.
„Nagyon jóban voltunk a menyünkkel a fiam halála előtt. Sajnos a kisunokám még csak öt hónapos volt, amikor egy autóbalesetben meghalt a fiam. Rettenetes volt mindnyájunknak. A menyem szegény teljesen összeroppant. Aztán két évre rá megismerkedett valakivel. Mi ennek nagyon örültünk, fiatal asszony még, és nem jó egyedül élni! Nem is volt gond, amíg meg nem született a közös gyerekük az új párjával. De akkor valami megváltozott. Nekünk azt mondták, hogy a négyéves Marcikának az lenne a legjobb, ha az új férjet apának tekinthetné, és értsük meg, hogy ehhez az kell, hogy mi félre álljunk. Ezt a kifejezést használták. Hogy álljunk félre!”
A nagyszülők először vitatkoztak, aztán könyörögtek. Közben a fiatalok arról tájékoztatták őket, hogy megváltoztatják a kisfiú vezetéknevét, hogy teljesen egy családdá válhassanak. A nagyszülők ezt is szó nélkül elfogadták, de kérték, hogy tarthassák a kapcsolatot Marcikával. Amikor erre határozott elutasítás volt a válasz, jogi útra terelték a dolgot, amit ha lehet, senkinek nem ajánlanak.
„Pszichológus vizsgált minket, és a kisunokánkat is, mert a volt menyünk mindenfélét mondott rólunk. A legbensőbb magánéletünkben turkáltak, családlátogatásra jöttek, szétnéztek a lakásban, a szomszédokat kérdezgették rólunk. De végül is engedik a kapcsolattartást.”
Az illetékes gyámhatóságon kérték a kapcsolattartást. Ők beidézték a feleket, meghallgattak mindenkit, majd szakértőket rendeltek ki. Kimondták, hogy a nagyszülők nincsenek káros hatással a gyermekre sőt, kifejezetten a gyerek érdeke is a kapcsolattartás, ezért kérték az édesanyát, hogy engedje az unokát a nagyszülőkhöz. Ezt az anyukának csak akkor kell megtennie, ha a gyermek is akarja, ami nagyon nehéz lehet, ha a szülő folyamatosan a nagyszülők ellen hangolja a gyermekét.
Péter és Linda nem elégedett, ugyanis érzik az unokán, hogy nem hall róluk túl szépeket otthon, ezért a havi egyszeri kapcsolattartáson feszeng, nehezen oldódik fel. Ezt igyekeznek a lehető legtöbb szeretettel, közös programmal ellensúlyozni. Még abba is belementek, hogy egyáltalán nem említik a fiukat a kisfiúnak, mintha soha nem is létezett volna, pedig ebbe beleszakad a szívük. Abban bíznak, hogyha Marci idősebb lesz, akkor majd saját akaratból is szeretné a nagyszüleit látogatni, és talán majd ettől megváltozik a helyzet.
Címlapi képünk illusztráció.
