Amikor kiderült, hogy Julie Hindsley, és férje, Daniel babát várnak, a születendő gyermek pedig fiú lesz, hatalmas ún. gender reveal party-t, vagyis nemet bejelentő bulit tartottak, stílszerűen kék lufikkal és kék süteményekkel. Ám a texasi szülők most, 6 évvel később rájöttek, hogy elhamarkodott lépés volt akkor kisfiúra készülniük, mert ma már kislányt nevelnek. A dolog pedig úgy történhetett, hogy a biológiai értelemben kisfiúnak született gyermek kijelentette, hogy kislány szeretne lenni, ezért szülei “csináljanak” kislányt belőle. A kérésének megfelelően, Julie és Daniel úgy döntöttek, tartanak egy második nemet bejelentő bulit, az időközben Ella névre „átkeresztelt” kicsinek, hogy megünnepeljék lányukat.
A 33 éves Julie a brit Metro nevű online magazinnak elmondta, Ella már egészen kicsi korától kezdve teljesen máshogy viselkedett, mint bátyja. Például imádott édesanyja ruháiba öltözni, és ugyanúgy érdekelte a sminkkészlete is. Egy darabig próbálkoztak a különböző sportokkal, köztük a baseball-al, ám Ella ezek iránt sem tanúsított különösebben nagy érdeklődést. Ahogy a szülők egyre inkább második gyermekük transzneműségére gyanakodtak, szakemberhez fordultak.
Ahogy az édesanya elmondta, a dolog akkor vált igazán gyanússá számukra, amikor Ella elkezdett beszélni, és pont úgy fejezte ki magát, akár egy kislány, és olyan dolgokat mondott, mint egy kislány. Például arra is megkérte a szüleit, hogy hosszú haja lehessen, az első játék pedig, ami igazán felkeltette az érdeklődét, egy baba volt. „4 évesen jelentette ki először, hogy fiú létére lány szeretne lenni, ami némileg sokkolt bennünket. Azóta sem erőltettük nála a lányos dolgokat, hanem szép lassan adagoltunk minden ilyesmit, és alapvetően engedjük, amit szeretne, köztük a lányos ruhákat és a hosszú hajat” – mesélte az anyuka, aki hozzátette, második gyermekként mindig is egy kislányra vágytak.
Beletelt egy időbe, ám a szülők ma már teljes mértékben elfogadják gyermekük transzneműségét, mert egyszerűen azt szeretnék, hogy Ella a lehető legboldogabb legyen. Ebben a család tanácsadója, a pszichológus sokat segít nekik, hogy megértsék, mi zajlik gyermekük fejében, és a kislány hogyan éli meg a transzneműséget.
„A szakértő elmondta, Ella indetitása valószínűleg már így marad, ezért a legtöbb, amit tehetünk, ha a mentális egészsége érdekében hagyjuk őt ebben kibontakozni” – jelentette ki szintén az édesanya. Ella most épp azt mondta szüleinek, hogy az első osztályt az iskolában hamarosan szintén lányként szeretné kezdeni.