Több százmillió forintos áfacsalás gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Joób Márton szegedi önkormányzati képviselőt – írja a 24.hu az Origo értesülései szerint. A 11 gyerekes családfő ellen a NAV már hosszabb ideje nyomozott, 2019-ben a NAV számlavásárlás ügyében indított vizsgálatot Joób cége ellen.
Joób Márton eddig egészen más miatt került a hírekbe: alig egy hónapja született meg a 11. gyerekük, a kis Jordán. Joób Márton olimpikon kajakos és felesége, Dóri eredetileg öt-hat gyereket terveztek, de már az ötödiknél érezték, hogy nem akarnak megállni. Most azt mondták, egy-két gyereket vállaltak volna még a 11. után, de mivel az orvosok Dórinak már nem javasolják, hogy ismét szüljön, elfogadják a tanácsot.
Visszatérve az áfacsalási botrányra, Joób jelenleg három cégben tulajdonos, kettőben a feleségével együtt. Az Origo cikkéből nem derül ki, hogy a NAV-vizsgálat melyik céggel vagy cégekkel kapcsolatban zajlik, az önkormányzat közleménye azonban egyértelműsíti, hogy a képviselő vállalkozói tevékenységével, és nem politikai munkásságával van összefüggésben. Az egyik cég reklámozással, a másik futárpostai tevékenységgel, a harmadik számítógépes programozással foglalkozik – írja a lap.
A szegedi önkormányzat az esetről azt írta, “megdöbbenve értesültünk Joób Márton ügyéről, amiről semmilyen ismeretünk nem volt, és amelynek semmi köze nincs képviselői munkájához. Reméljük, hogy a vállalkozói tevékenységével kapcsolatos hír nem igaz, és tisztázza magát a vádak alól“.
Joób Márton háromszoros kenuvilágbajnok, immáron tizenegy gyerekes családapa és a Hit Gyülekezetének tagja. Két évvel ezelőtt az nlc is készített vele és családjával riportot, abban arról vallott többek között, hogy huszonhat éves korában döntött a család mellett, ezért a reklámügynökséget és a biztos megélhetést választotta a bizonytalan sportkarrier helyett.
Lett volna még benne úgy kilenc évem, talán további sikerek is, de csak most hagynám abba, itt állnék munka nélkül. Tudtuk, hogy sok gyereket akarunk, a család fontosabb volt, és ez volt a jó döntés, utólag sem bántam meg.
– mondta akkor a gyanúba keveredett családfő.