Zavarba ejtő hangokat kiadó gomb került a cuki játékbaba lábai közé

nlc | 2020. Augusztus 13.
A Hasbro kénytelen volt egyik Troll-babáját eltávolítani a polcokról, miután a vásárlók panaszkodtak a cuki gyerekeknek szánt játékfigura lába közt található zavarba ejtő gombról.

Volt, aki a botrányba keveredett játékok kapcsán a gyerekek megrontásával és szexuális zaklatásával vádolta a Hasbro játékgyártó vállalatot. Egész pontosan egy éneklő kislány troll figuráról van szó, aki ismerős lehet DreamWorks Trollok című animációs filmjéből.

A Twitteren az egyik anyuka megmutatta, hogy mi is a baj a játékokkal, amelyek elvileg kedvesen táncolnak és énekelnek, ha megnyomják a hasukon található gombot. Ugyanakkor egy másik, jóval eldugottabb gomb is került a játékok testére, mégpedig a lábuk közé, amit megnyomva elég félreérthető hangok jönnek ki a babából.

Inkább nem is mondunk semmit, a videót itt tudjátok megnézni:

Nem sok kellett hozzá, hogy a felháborodott szülők összefogva egy petíciót indítsanak, amelyben a gyártócég Hasbro-tól a játékbabák mielőbbi eltüntetését követelik. Végül a gyerekek ártatlanságára veszélyes, intim területeken is nyomkodható trollfigurák ellen 150 ezer aláírás gyűlt össze online.

A Hasbro szóvivője elmondta, az eredeti elgondolás az volt, hogy a játékbaba akkor ad ki elégedett hangot magából, amikor a fenekére ültetve végre megpihenhet. Majd elismerték, hogy a gomb altesti elhelyezése valóban okozhatott zavart és kényelmetlenséget. Sajnálják, hogy mindez megtörtént, a dolog nem volt szándékos, és természetesen visszavásárolják, majd eltüntetik a terméket – tette hozzá a cég képviselője.

(via)

Jobban sikerült játékok az nlc.-n: 

Exit mobile version