nlc.hu
Család
Nagy a baj a Szigetközben a hódok miatt

Nagy a baj a Szigetközben a hódok miatt

Gyéríteni kellene őket, mert veszélyes helyzeteket és rengeteg kárt okoznak. Csakhogy nnics, aki kilője az állatokat.

Hiába cuki állatok, nagyon sok a baj a túlszaporodott hódokkal Győr-Moson-Sopron megyében. Nem elég, hogy hatalmas kárt tesznek az erdőállományban, de kifúrják a töltéseket és a víz útját is eltorlaszolják, nagy problémákat okozva ezzel a Szigetköz környékén élőknek.

És rengeteget bajlódik a rágcsálók miatt a vízügyi igazgatóság is, mert a töltésekre fúrt lyukak árvízvédelmi gondokat is okoznak, megesett, hogy beszakadt az út egy jármű alatt, annyira meggyengítették a rágcsálók a gátat.

Komisz állat a hód. (Fotó: Profimedia)

Komisz állat a hód. (Fotó: Profimedia)

A szakemberek már kértek és kaptak is engedélyt az illetékes hatóságokról a hódok gyérítésére, csakhogy az bonyolult előírásokhoz kötött és költséges feladat, ezért nem akad rá jelentkező. A regionális vízügyi igazgató a Blikknek elmondta: idén annyi változás történt, hogy az elejtett hódot már nem kell megsemmisíteni, ahogy korábban, a friss hatósági döntés szerint elásható.

Egy helyi egyesület pedig az állatok “gasztronómiai hasznosítását sürgeti.”

Jó étvágyat mindenkinek, aki szereti..

Régóta mondjuk mi is, hogy sok a hód:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top