Fotó

Ezek a cuki hódbébik téged is elvarázsolnak majd!

Tény, hogy a hódok képesek bosszúságokat okozni az embernek, ugyanakkor el kell ismerni azt is, hogy igen cuki állatok. Pláne kölyökkorukban.
Áradás után mentették a német állatvédők Momót, a 3 hónapos hódkölyköt

Az eurázsiai hód egykor egész Európában megtalálható volt a folyók és állóvizek közelében, ám a 20. század elejére a legtöbb helyről kipusztult. Hazánkban az utolsó példányt 1854-ben, Komárom-Esztergom megyében, a Concó-patak partján ejtették el. Az 1990-es évek elejétől aztán elkezdődött a faj visszatelepítése az országba. Mára már itthon is többfelé annyira elszaporodtak, hogy komoly problémákat okoznak. 2019 végén Magyarországon becslések szerint már 8500 példány élt, a Duna és Tisza minden kilométerére jutott egy-egy hódcsalád. A hód védett állat, melynek az eszmei értéke 50 ezer forint, a hódgátak elbontása pedig törvényellenes.  Az eurázsiai hód egyébként csak akkor épít gátat, ha a vízszint nem kellőképpen magas, amúgy a partfalba vájt kotorékokban lakik. Hódvárat szintén ritkán emel, kizárólag akkor, ha a vízsint túlságosan megemelkedik vagy a partfal nem lejt eléggé. A tengerentúlon élő kanadai hód viszont határozottan látványos gátakat épít.

Tény, hogy a hódok sok bosszúságot képesek okozni, azt el kell ismerni, hogy küllemre kimondottan cuki állatok. Különösképp kölyökkorukban. 

A wuppartali állatkertben három hódbébi született
Megnézem
Összes kép (9)

Míg a hideg hónapokban számos vadon élő állat téli álomra vonul, a hód ezt nem teszi, sőt, ilyenkor szaporodik. A nőstény 105–107 napig vemhes, és általában egy vagy két kölyköt hoz a világra. A hódbébik születésükkor már látnak, úszni azonban csak később tanulnak meg. A monogám kapcsolatban élő hódszülők közösen gondozzák utódaikat. A hódgyerekek nem lépnek le túl korán a családtól: az ivarérettségig, azaz 2-2,5 éves korukig maradnak a szüleikkel. 

Hódító hódok

Eurázsia legnagyobb rágcsálójának testtömege 20–33 kilogramm, testhossza 75 centimétertől egy méterig terjedhet, amihez 30–40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik. Barna bundája tömött, selymes és vízhatlan, szemei és fülei kicsik, orrát és fülét bőrlebennyel el tudja zárni a víz alatt. Hátsó lábain úszóhártya köti össze ujjait. (Forrás: Wikipedia)

A hódok állatkertekben is előszeretettel szaporodnak, elárvult hódkölyköket pedig gyakran nevelnek fel állatotthonokban, mentőhelyeken.

Cukiskodó állatkölykök!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top