Család

Több gyereket szexuálisan zaklatott egy általános iskola portása, vádat emeltek ellene

A 61 éves férfi kihasználta, hogy bíznak benne az iskolások, többüket bántalmazta. Fegyházbüntetést kértek rá.

Fegyházbüntetést kért az ügyészség egy budapesti általános iskola portására, miután kiderült: több gyereket szexuálisan bántalmazott. A vádirat lényege szerint a vádlott, egy 61 éves férfi portásként, majd kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában. Emellett sportedzéseket és szakkört is tartott, illetve táboroztatásban is részt vett. A férfi kihasználta a gyerekek iránta kialakult bizalmát és 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott. A férfit 2019-ben őrizetbe vették, 2020. júniusig letartóztatásban volt, majd – az ügyészség indítványa és fellebbezése ellenére – bűnügyi felügyeletbe került.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, a bíróság ítélje őt tizenegy év és nyolc hónap fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el a tíz évre a közügyek gyakorlásától és véglegesen tiltsa el olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amely keretében kiskorúakkal hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű cselekmények napvilágra kerülésében nagyon fontos a család bizalmi és őszinte légköre, a történtek feldolgozásában pedig a szakértői segítség igénybe vétele.

Kiemelt kép: Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top