Család

Minden szülői értekezletet el lehetne intézni egy emailben

Ha rajtam múlna, nemcsak a szülőiket, hanem minden értekezletet emailben intéznénk.

Elkezdődött az iskola, vele együtt pedig a csodálatos szülői értekezletek időszaka. Minden évben utálom a szülőiket, de idén, ebben a járványos helyzetben különösen semmi értelmét nem látom, hogy összeeresztenek 30 felnőttet egy kis osztályteremben, hogy olyan témákról beszéljenek a tanárok, amiket egy emailben el lehetne intézni.

A szülői értekezlet egy időhurok

Nem is az a fő probléma a szülői értekezletekkel, hogy a tanár elmondja, mi lesz a tanév rendje, majd szavazunk arról, hogy mennyi pénzt fizessünk osztálypénznek, ami elvileg nem is létezik. Ez tényleg fél óra lenne az életünkből, de utána még általában két órán keresztül jön a felesleges kérdések tömkelege, amikhez semmi szükség nem lenne személyes jelenlétre, bőven elég lenne hozzá egy pár soros levél a szülői levezőlistára. Miért nem haladunk legalább ilyen dögvész esetén a korral és használjuk ki az internet adta fantasztikus kommunikációs lehetőségeket? Ha már nem akadály az sem, hogy az Izlandon élő ismerőssel beszélgessünk neten keresztül, miért nem lehet ugyanezt tenni a két sarokra lévő iskolával?

Bár érkeznek olyan hírek, hogy vannak iskolák, ahol online oldják meg a szülői értekezleteket év elején, sajnos nálunk egyik gyereknek sem ennyire felvilágosult a sulija, és be kell csődülni a többi szülővel együtt, hogy egymás nyakába lihegjünk a szűk padokban. Meghallgatjuk majd, hogy karácsonykor és farsangon mi lesz a program – pont olyan témák, amiket listába szedve lehet levélben küldeni, legalább nem jegyzetelne mindenki össze-vissza, hanem írásban meglennének a pontos dátumok és tennivalók. Nem sokkal több értelme lenne?

A szülői értekezlet teljesen felesleges

A szülői értekezleten nem tudjuk tartani a távolságot (Kép: Getty Images)

A szülői helyett fogadóórákat kellene csak tartani

Ülünk majd kornyadozva, munka után, a legtöbben úgy, hogy el kellett kérni magunkat a munkahelyről, mert a 16 órai kezdettel tartott szülőire máshogy nem érnénk oda, egy szabadnapot meg nyilván nem fogunk erre pazarolni.

Mindenki a háta közepére kívánja, és amúgy is csak a saját gyereke érdekli, ennek hangot is ad, és végül azért lesz három órás a szülői értekezlet, mert a szülők a gyerekükkel kapcsolatos egyéni kérdésekkel húzzák el az időt.

Forradalmi ötletem lenne a probléma megoldására: a szülőiket intézzük el emailben, és legyen inkább több fogadóóra, ahol a személyes találkozás a tanárral megnyugtatná a szülőket, és kettesben elintézhetnék azokat a mélyinterjúkat a saját gyerekükről, amit most a szülőin szoktak végezni. A „Pistike nem ehet glutént, hogyan fizessem be ebédre?” kérdések, vagy a „Magdi nem bírja a matektanár fejét, váltsák le a tanárt!” problémázások nem tartoznak a többi szülőre, csak az időnket rabolják, a tanár szegény meg már azt se tudja a végére, hogyan hárítsa a támadásokat.

Kínszenvedés mindenkinek, hagyjuk már ezt az elavult rendszert, hagyjuk a szülői értekezleteket! Az éves teendőkről, fizetnivalókról, pedagógiai programról, kötelező közügyekről elég egy lista levélben, minden más csak az egyes diákok szüleire tartozik. Ez még a járvány miatti szabályoknak is könnyebben megfelelhetne, másfél méterről beszélhetnénk fogadóórán a tanárokkal, ésszerűbb és kevésbé frusztráló helyzetet teremhetnénk vele. Nem mellesleg pedig a holnapi első szülői értekezletre nem kellene bemennem, ami nagyjából tíz pontot dobna az életminőségemen. Ugye, hogy mindenkinek jobb lenne?

Olvass többet az iskolakezdésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése