Család

Amikor az a munkád, hogy embereket toloncolsz ki az országból

Christina Clusiau és Saul Schwarz páratlan lehetőséget kaptak. Kamerájukkal közel három éven át dokumentálhatták az amerikai bevándorlásügyi hivatal, az ICE dolgozóinak napi munkáját, akik a Trump-érában tömegével toloncolják ki a bevándorlókat az USA-ból.

Donald Trump elnökké választásával alapjaiban változott meg az amerikai politika és bürokrácia hozzáállása a bevándorlás kérdéséhez. Míg korábban a hivatal elsősorban azokat vadászta le és toloncolta ki az országból, akik valamilyen bűntényt követtek el, 2016 óta már bárki repülhet, aki a Bevándorlásügyi és Vámhivatal, vagyis a hírhedt ICE látókörébe kerül, és nincsenek papírjai. A hivatal létszámát és költségvetését jelentősen megemelték, és olyan teljesítménykvótákat erőltettek rájuk, hogy ha meg akarják tartani az állásukat, nincs más lehetőségük, mint az esetek nagy részében hazaküldeni azt, aki menekültkérelmet nyújt be Amerikában.

Christina Clusiau és Saul Schwarz 2016 és 2019 között filmezte az ICE középvezetőinek és dolgozóinak munkáját, vagyis pont abban az időszakban voltak velük, amikor a politika kiirtotta az emberséget és az empátiát a bürokráciából. A Netflixen bemutatott hatrészes, hatórás dokumentumfilmsorozat, az Immigration Nation az eddigi legátfogóbb kép arról, hogy mi történik, ha a törvények alkotói és a hivatalok vezetői nem veszik figyelembe, hogy emberekkel dolgoznak, és a döntéseiken emberéletek múlnak.

Sportot űzni a családok szétválasztásából

A Trump-éra máig egyik leghírhedtebb lépése volt, amikor az Amerikába belépett bevándorlóktól rögtön elválasztották a gyereküket, és elintézték, hogy a szülők semmit se tudjanak meg arról, mi lett a gyerekük sorsa. A táborokban a szüleik után tömegesen síró gyerekek képei valósággal sokkolták az amerikai és nemzetközi közvéleményt, és a sorozatos támadások hatására a Trump-kormány végül visszakozott. Legalábbis nyilvánosan. A gyakorlatban viszont teljes erővel ráléptek a gázpedálra a családok elválasztását tekintve, csak egy kicsit kevésbé direkten csinálják. A film például megörökíti, hogy ha ma valaki menekültstátuszt kap az Egyesült Államokban, alig van esélyre családegyesítésre. Ráadásul a hivatalok nem mondanak neki nemet, egyszerűen csak nem döntenek az ügyében, arra játszva, hogy a hosszú bizonytalanság miatt a bevándorló ne bírja tovább a családja nélkül, és visszamenjen hozzájuk.

Így bánik most Amerika a menekültekkel

Immigration Nation (Fotó: Netflix)

A sorozat példaként egy savtámadás miatt menekültstátuszt kapó afrikai nő esetét mutatja be, akinek majdnem öt évet kellett várnia arra, hogy a gyerekei is hozzá költözhessenek Amerikába, és az ő esete még jónak számít, mert legalább sikerül neki. Az ügyvédje szerint jelen esetben ez inkább a szabályt erősítő kivétel, és még régebben rendszeresen sikerült családokat egyesítenie, ma különleges alkalomnak számít, ha sikeresen végződik egy-egy ilyen ügye. A családok szétválasztását pedig rendszeresen végzik úgy, hogy a gyereket ugyan nem veszik el mindkét szülőtől, de az egyik szülőt leválasztják a családról, és ugyan mindketten Amerikában várnak arra, hogy a hatóságok elbírálják a menekültügyi kérelmüket, a szülők egymástól több száz, vagy akár ezer kilométerre várakoznak a bíró döntésére. A szétválasztásukat általában semmi sem indokolja, egyszerű, szándékosan véghezvitt embertelenségről van szó. Ahogy az ICE egy korábbi vezetője nyilatkozza: bár nincs nyíltan kommunikálva, de a rendszer a megijesztésre játszik: arra, hogy ennek híre megy a bevándorolni akaró emberek között, akik ettől megijedve nem indulnak útnak. Csakhogy úgy fest, a megijesztés nemcsak embertelen, hanem még csak nem is működik.

Nem kell a bevándorló, de azért egy kicsit mégis

Persze léteznek érvek az illegális bevándorlás ellen, és senki sem akarja, hogy az országába a bevándorlók határok, korlátok és mindenféle adminisztráció nélkül érkezzenek, de a sorozat megmutatja a rendszer kétarcúságát is. Egyrészt nyíltan azt mondják, hogy a bevándorlók ne jöjjenek, hiszen senki sem hívta őket, másrészt viszont a munkájukra és a munkájuk utáni adójukra azért szükség van, ahogy arra is, hogy például a vészhelyzetek esetén rendelkezésre álljanak olcsó munkaerőként a helyreállításnál.

A film egyik döbbenetesen erős része például Puerto Ricoban játszódik, nem sokkal a hurrikán pusztítása után. Az államba mexikói illegális bevándorlók tömegei érkeznek, hogy belekezdjenek a helyreállítási munkálatokba, és a lakosság a rendelkezésre álló kevés munkaerő miatt örül is nekik, mert így legalább halad az újjáépítés. Ugyanakkor az építési vállalkozók tömegével foglalkoztatják és használják ki őket, gyakran nem fizetik ki a munkájukat, és ha panaszkodni mernek, egyszerűen kihívják rájuk az ICE-t, hogy kitoloncoltassák őket, és senki sem segít nekik, azok sem, akiknek ők tették ismét lakhatóvá a házukat.

Így bánik most Amerika a menekültekkel

Immigration Nation (Fotó: Netflix)

A legdurvább rész azonban a hadsereghez kötődik. Amerika ugyanis lehetővé teszi, hogy az illegális bevándorlók bevonulhassanak a seregbe és harcoljanak az országért, de amikor leszerelnek és veteránok lesznek, nem jár nekik semmilyen védelem, és lehetőség lesz kitoloncoltatni őket. Ahogy az egyik kitoloncolt, majd a határon illegálisan visszatért veterán megjegyzi:

„Arra jók vagyunk, hogy meghaljunk a hazáért, de arra nem, hogy éljünk benne”.

Sok ezer kitoloncolt veterán kénytelen emiatt Mexikóban élni, és ironikus módon csak azután térhetnek vissza, ha már koporsóban vannak, ugyanis a kormány minden veteránnak biztosítja a katonákhoz méltó temetést az Egyesült Államok területén.

„Csak a munkánkat végezzük”

A két rendező ugyan az ICE dolgozóinak magánéletébe nem lát bele, de a bevetéseikre és az akcióikra rendszeresen velük tartanak, ahogy a bevándorlókat elszállásoló intézményekben (ők nem nevezik ezeket börtönöknek, de valójában azok) dolgozókkal is rengeteget beszélgetnek, és kikérik a véleményüket a munkájukról, és arról, mit éreznek azok iránt, akiknek nap mint nap vesznek részt az élete tönkretételében. A „csak a munkánkat végezzük” vagy az „ezt írja a törvény” védekezés messze a leggyakoribb volt, ahogy a „nem én hozom meg a döntést” is, a rendszer pedig eléri, hogy mivel mindenki csak egy fogaskeréknek érzi magát a gépezetben, ezért a felelősségérzete is kisebb legyen. Egyetlen ICE alkalmazott akad, aki önkritikusan hozzáteszi, hogy valószínűleg ugyanígy gondolkodtak a náci Németországban a rendszer kiszolgálói is, bár azt ő is hozzáteszi, hogy azzal egyetért, hogy a határokat meg kell védeni, és ehhez még senki sem találta ki az ideális, minden szempontból emberséges rendszert.

Kétségtelen, hogy az ICE-ban is akadnak, akik éreznek szimpátiát egyes menekültek vagy illegális bevándorlók után, de a filmből azért látszik, hogy egyrészt nem ők vannak többségben, másrészt vezető pozíciókban sem. Az egyik csoportvezető például szabályosan sportot űz abból, hogy minden héten rekordokat döntsön a bevitt illegális bevándorlók számában, és látszik, hogy akikkel foglalkozik, számára nem emberek, csak számok, amikkel eldicsekedhet a főnöke előtt. Az pedig egyenesen érthetetlen, hogy az ICE-ban több olyan egykori, ma már állampolgársággal rendelkező bevándorló is dolgozik, akiknek a családtagjait például az ICE toloncolta ki az országból.

Bár bíróság dönt, ezek a bíróságok nem igazi bíróságok

Papíron ugyan jól hangzik, hogy a menekültek/illegális bevándorlók ügyében mindig a bíróság hozza meg a döntéseket, az már kevésbé szép, hogy a bevándorlási bíróságok egyáltalán nem függetlenek, hanem a minisztérium alá becsatolt politikai végrehajtók, akiknek ráadásul ideje sincs az egyes ügyek körültekintő megvizsgálására, mivel szigorú kvótáknak kell eleget tenniük. Márpedig az állásukat féltve a számokat kötelező hozni, és sokkal könnyebb és kevesebb munkával jár egy ügyre elutasító pecsétet tenni és az embert kitoloncoltatni, mint arról dönteni, hogy az illető megkapja a menekültstátuszt az Egyesült Államokban. Ennek köszönhetően a rendszer odáig fajult, hogy ma már nagyjából a kérelmek 98 százalékát elutasítják, ami döbbenetesen nagy szám, és olyan embereket toloncolnak ki gond nélkül, akik kisgyerekként érkeztek az országba a szüleik által, évtizedeket éltek le itt, ez az egyetlen otthonuk és alig van kapcsolatuk az anyaországukkal.

Így bánik most Amerika a menekültekkel

Immigration Nation (Fotó: Netflix)

A bíróságok munkájának egyik legmeghatározóbb része, hogy teljesen követhetetlen és ellenőrizhetetlen az ügymenetük. Sokszor szinte random módra döntenek arról, hogy valaki az országban szabadon mozogva várhatja meg, míg ítéletet hoznak az ügyében, vagy fogva tartva kell megvárnia a döntést, sokszor akár hónapokat ülve odabent. A sorozat például egy 63 éves nénit is bemutat, aki másfél éven át várakozik fogva tartva arra, hogy végül kiutasítsák és hazaküldjék a mexikói kis házába, ahol minden valószínűség szerint hamarosan megölik (vagy ez már azóta meg is történt) annak a bandának a tagjai, akiknek nem adta oda az unokáját szexrabszolgának, inkább Amerikába menekültek. Egy ügyvéd a filmeseknek elmondja, hogy jó néhány olyan hazadeportált ügyfele volt, akit nem sokkal a hazaérése után meggyilkoltak, az ICE bírói mégsem tartották jogosnak a félelmüket, és elutasították a menekültügyi kérelmüket.

Túllépve a rendőrségen

Az Immigration Nation egyik legizgalmasabb epizódja egy ellentmondásos törvény körül kialakult választásba enged betekintést. A 287g jogszabály arra szolgál, hogy a helyi sheriff és a rendőrség automatikusan jelentse az ICE-nak, ha a táboraikba/fogdáikba olyan ember került, akinek nincsenek papírjai, vagyis illegálisan tartózkodik Amerikában. A 287g ugyanakkor nem kötelező: a helyi sheriffek dönthetik el, akarnak-e csatlakozni a programhoz. A sorozat épp egy Charlotte városában tartott sheriff-választásba csatlakozik be, ahol az új sheriff-jelölt azzal kampányol, hogy ha ő nyer, kivezeti a város rendőrségét a 287g programból, és nem működik tovább együtt az ICE-szal. És ő nyer.

Az új sheriff világosan felvezeti, hogy az ICE jelenléte nem növeli, hanem csökkenti a közbiztonságot. A tőlük való félelmükben sok bűnténynél nem merik hívni a rendőrséget, a tanúk felszívódnak, mert papírok nélkül félnek a rendőrség hatókörébe kerülni, így pedig összességében megnehezítik a bűnözők elfogását. Miután a szavazók kiebrudálják őket a városból, az ICE vezetők szabályos bosszút állnak ezért. A saját egységeiket tömegesen küldik a városba, hogy az utakon razziázzanak, és tömegesen zárjanak be mindenkit, akit papírok nélkül találnak el, szembeköpve ezzel a választói akaratot, miközben a sajtósuk gyakran félrevezető információkkal és statisztikákkal bombázza az újságírókat. Azt gondolnánk, hogy a demokrácia fellegvárában nem elképzelhető, hogy egy hivatal bosszút álljon azért, mert a választók másképp döntöttek, mint ahogy ők szerették volna, de itt pontosan ez történik, és még csak nem is nagyon leplezik a dolgot.

Így bánik most Amerika a menekültekkel

Donald Trump amerikai elnök a mexikói határra tervezett fal részleteit vizsgálja, 2018-ban San Diegoban (Fotó: Smith Collection/Gado/Getty Images)

A Fehér Ház megakadályozta volna a bemutatót

Az Immigration Nation alkotói egy nagy, átfogó képet mutatnak be hat részben arról, mi történt Amerika bevándorláspolitikájával Donald Trump hatalomra kerülése óta, és a kép egyáltalán nem szívderítő. Ahogy a sorozat időben halad előre, úgy szűkülnek az itt szereplő emberek lehetőségei, és sokan közülük meg vannak győződve arról, hogy az elnök nem áll meg addig, amíg egy új bevándorló se teheti be a lábát Amerikába. A sorozat ugyanakkor nem akarja azt hazudni, hogy határvédelemre ne lenne szükség, egyszerűen azt állítja, hogy egy olyan ország, ahol az őslakos indiánokon kívül mindenki bevándorló, nem teheti meg, hogy ilyen embertelenül bánjon a bevándorlóival. Azt, hogy a Fehér Ház szemét csípte az Immigration Nation jól jelzi, hogy megpróbálták elérni, hogy a sorozat premierjét tolják későbbre, lehetőleg a novemberi választás utánra. Szerencsére a Netflix nem engedett, így itt van most egy kiváló dokumentum arról, hogyan bánik Amerika (és sajnos egyre több ország világszerte) azokkal, akik segítségért fordulnak hozzá.

További izgalmas dokumentumfilmeket- és sorozatokat ajánlunk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése