Család

Elhalaszthatják a szalagavató ünnepségeket

A Pedagóguskar szerint az iskolákban nagy az erre vonatkozó egyetértés.
szalagavató kötlség budapest vidék

„Tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen – egy-egy osztályt érintve – digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt” – mondta a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Horváth Péter hozzátette, csak abban az esetben állnak át valahol digitális oktatásra, ha az adott iskolában felüti a fejét a járvány. „A mostani helyzet mindenkitől nagyobb fegyelmet kíván” – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy sem a gyerekeknek, sem a tanároknak nem könnyű most.

Horváth Péter szerint a különböző intézményeknek saját magukra kell értelmezniük az olyan kormányzati ajánlásokat, mint például, hogy halasszák el az ünnepségeiket, ugyanakkor azt látják, hogy az idei szalagavató elhalasztásával kapcsolatban nagy egyetértés látszik.

Olvass még többet a szalagavatóról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top