nlc.hu
Család
PCR-teszt 36 500 forintért – most is van ilyen

PCR-teszt 36 500 forintért – most is van ilyen

Bár hétfőtől a PCR tesztek hatósági ára 19500 forint, még mindig van, ahol ennél jóval drágábban végzik el azt.

Van olyan cég, amely továbbra is 36 ezer 500 forintot kér egy PCR-tesztért. Ezt első kézből tapasztalhatta meg az RTL Híradó egyik felháborodott nézője.

Boros Barnabás barátnője most érkezett haza Angliából, és szerették volna, a ott, helyben elvégzik rajta a PCR-tesztet. A férfi ezért magánszolgáltatókhoz fordult. Összesen négy céggel beszélt, közülük három már nem foglalkozik a teszteléssel, mert nem éri meg nekik a hatósági áron. A negyedik cég reptéren lévő munkatársa azt mondta, ők továbbra is 36500 forintért vállalják a tesztelést.

A Híradó riportere is beszélt az érintett vállalat munkatársával telefonon. Az illető azt mondta, maga a PCR-teszt 19500 forint, de erre még kiszállási díjat is számolnak, ami a reptér esetében 15 ezer forint. Müller Cecília szerint ez szabálytalan. A vizsgálat szeptember 21-e óta hatósági áras és 19 ezer 500 forintnál semmilyen jogcímen nem kerülhetne többe az országos tisztifőorvos szerint. Arról azonban nem beszélt, mi van akkor, ha ezt egy cég nem tartja be.

Az RTL Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint sok magánszolgáltatónak ennyiért már nem éri meg teszteket végezni, így az állami ellátásra nagyobb nyomás fog nehezedni.

Koronavírussal kapcsolatos aktualitások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top