Carl Pickhardt pszichológus, 15 gyereknevelésről szóló könyv szerzője a szakmájától függetlenül is tudja, milyen egy kamasz szülőjének lenni, hiszen négy gyereket nevelt fel, és most már háromszoros nagypapa. Amikor kétségbeesett szülők fordulnak hozzá, akkor mindig az az első tanácsa, hogy építsenek ki egy egészséges perspektívát a kamasszal kapcsolatban.
„A perspektíva ebben az esetben egy olyan hozzáállás a szülők részéről, melyben a figyelmüket nem a kamasz viselkedésére irányítják, hanem az a kérdés lebeg a szemük előtt, hogy megéri az adott probléma a konfliktust a kamasszal vagy sem.”
A kamaszt el kell engedni (Kép: Unsplash)
A kamasz már nem kisgyerek
A szakember szerint el kell engedni a kamasz gyerekkorát, amikor még a szülők mondták meg, mi a helyes és helytelen, és át kell váltani olyan üzemmódba, amikor egyfolytában mérlegeljük a helyzetek súlyosságát. Megéri a harcot, ha nem pakol el a szobájában? Érdemes balhézni azon, hogy hány órakor fekszik le aludni? Tartogatni kell a konfliktusokat az igazán fontos témákban, mert különben csak elkoptatjuk a szánkat és kútba dobjuk minden hatásunkat, ami még talán maradt a kamasz felé.
A kamasz már nem viseli el, ha gyerekként kezeljük – teljesen jogosan –, már sokkal inkább a barátaival akar lenni, és elkezdi tesztelni a szülők tekintélyét. Ki akar tekinteni a családi buborékból, és ez bizony megterhelő élmény lehet a szülők számára, hiszen azzal jár együtt, hogy elveszítik a kicsi gyereküket. A pszichológus szerint úgy lehet szülőként jól kezelni ezt az életszakaszt, ha nem csinálunk a bolhából elefántot, és nem nagyítjuk fel a kamasz döntéseinek következményeit. A nagy egészre, a gyerek általános fejlődésére és biztonságára kell koncentrálnunk, nem pedig az apró, mindennapos bosszúságokra, amik a kamaszkort övezik. Ha ezeket sikerül elengedni, sokkal békésebb lesz a viszony a kamasz gyerekkel.
