nlc.hu
Család

Alian egy barcelonai lakásban

Az Alien-fan saját lakásában építette meg az ikonikus űrhajóbelsőt

Az otthonosságról mindenkinek más fogalmai vannak, mi azért nem ébrednénk szívesen ebben a lakásban.

A 43 éves Luis Nostromo régóta imádja az Alien sorozatot – erre a legjobb példa, hogy barcelonai lakását is a Ridley Scott eredeti Alien filmjében megjelenő Nostromo űrhajóbelső pontos mására rendezte be.

Alien múzeumot rendezett be saját lakásában a férfi

Fotó: Instagram

Nostromo még gyerekkorában szeretett bele az Alien filmbe, bár félelmetesnek találta. Az elmúlt két évtizedet mindenféle Alien-relikvia gyűjtésével töltötte, az utóbbi három évben pedig saját Alien-múzeumján dolgozott a lakásában. Epikus projektje mára majdnem befejeződött, az eredmény elképesztő.

A képeket látva nehéz elhinni, hogy azok egy barcelonai apartmanban készültek. Az ikonikus laboratórium, ahol először vagyunk szemtanúi a horrorisztikus „mellkas-jelenetnek”, teljesen élethűre sikeredett.

Nostromo úgy érzi, teljesült a vágya, és reméli, hogy a végső simításokat év végéig befejezi.

(via)

Meghökkentő berendezések

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése