nlc.hu
Család

A születésnapjukon szültek az ikertestvérek

Egyszerre szültek az ikertestvérek a születésnapjukon

A saját születésnapjukon hoztak világra két kislányt az ikertestvérek.
Ikrek

Egy amerikai ikerpár mindkét tagja ugyanazon a napon szülte meg a gyerekét, ráadásul a közös születésnapjukon.

Autumn Shaw és Amber Tramontana ugyanabban a kórházban hozták világra a kislányaikat, akik csupán 90 perc különbséggel születtek meg.

Az ikerpár élete eddig is sok mindenben egymás mellett zajlott, ugyanabba a középiskolába, ugyanarra a főiskolára jártak, és egyszerre végezték az ápolói képzést. Arra azonban egyikük sem számított, hogy egy napon fognak szülni is. Igaz, korábban majdnem sikerült, a kétéves kisfiaik 10 hét különbséggel jöttek világra.

A különleges esemény a két nő orvosát is meglepte, 45 éves pályafutása alatt még sosem látott ehhez hasonlót. Autumn és Amber azonban örül, hogy így alakult, szeretnék, ha a gyerekeik szoros kapcsolatban lennének egymással.

A két családban így négyen is ugyanakkor ünneplik majd a születésnapjukat, és biztosan nem fogják elfelejteni a dátumot.

(Unilad)

Ikertestvérek, akik egyszerre szültek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top