nlc.hu
Család
Tettével tiltakozott a tanítási módszerek ellen a győri késelő

Tettével tiltakozott a tanítási módszerek ellen a győri késelő

Most beszélt először a tavaly decemberi eset körülményeiről.

Az egész országot sokkolta, amikor egy 17 éves győri diák tavaly december 5-én egy órán többször is megszúrta a tanárát. A fiatal most beszélt először a késelés körülményeiről – írja a Telex.hu. A lap értesülései szerint a fiút az ügyészség előpre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölési kísérlettel vádolja. 

Az elkövetőt a bíróságon hallgatták meg, ahol elmondta, utolsó emléke az, hogy a tanárnő felé sétál, a következő pedig az, hogy az osztálytársa a kését kéri tőle. 

Az esetet megelőzően a fiatal arról beszélt az édesanyjának, hogy már alig tud aludni, akkora rajta a nyomás és úgy érzi, képtelen rendesen felkészülni az órákra. Az András nevű fiú a tárgyaláson elmondta, minél közelebb volt a nap végéhez, annál rosszabbul érezte magát, mert annál közelebb volt hozzá, hogy a szüleinek be kelljen számolnia arról, hogy rossz jegyet kapott egy dolgozatára. 

Tanára módszerei ellen tiltakozott a győri késelő

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Még tavaly decemberi kihallgatásán mondta el, nem emlékszik, hányszor szúrta meg a tanárt a késsel, akit saját elmondása szerint nem akart megölni, csak azt akarta, hogy “elvigye a mentő, és hogy rájöjjön arra, a tanítási módszerei nem a legjobbak”. A fiatal azt is elmondta, hogy az iskolai stressz miatt folyamatosan hasmenéssel és hányingerrel küzdött. 

A tanúvallomások azonban nem hirtelen felindulásra utalnak, hanem előre eltervezett támadásra, az osztálytársak szerint ugyanis András már a kérdéses tanóra előtt is azzal kérkedett, hogy majd ő megszúrja a tanárt és a kést is megmutatta a társainak. 

A tárgyaláson tanúként hallgatták meg a fiú édesanyját is, aki saját magát érzi felelősnek a történtekért. 

A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő szerint a 17 éves fiú beszámítható, azaz tisztában volt a tettével és következményeivel. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top