nlc.hu
Család
A járványhelyzet miatt előrébb hoznák a téli szünetet a tanárok

Azonnali téli szünetet követelnek Orbántól a tanárok

Nyílt levélben fordultak a tanárok a miniszterelnökhöz.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Orbán Viktor mellett Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak címezte nyílt levelét, amelyben arra kérik a címzetteket, hogy rendeljenek el azonnali téli szünetet “az élet és az egészség védelme érdekében” és követelik, hogy a járvány miatt kiesett jövedelmeket is haladéktalanul fizessék ki – írja a hvg.hu

„Az önök politikai közössége több alkalommal utal a keresztény értékekre. Hol vannak azonban ezek az értékek, amikor a dolgozók védelméről van szó?” – írja a szakszervezet a levélben. 

A pedagógusok szerint nem csak a pedagógusoknak, de az ő szoros kontaktjaiknak is haladéktalanul ki kellene fizetni a kieső munkajövedelmeket. A PDSZ javaslata szerint a kieső napokat, azaz közel két hetet június 16-tól 30-ig lehetne bepótolni. 

A PDSZ rámutatott az egyre aggasztóbb napi járványadatokra is, például arra, hogy az elmúlt 24 órában 182-vel nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. 

„Önök még mindig nyitva tartják az óvodákat, iskolákat. A PDSZ-hez tömegével érkeznek a visszajelzések, hogy igazolt fertőzések esetén sem történik napokig semmiféle intézkedés a járvány terjedésének megakadályozására, az intézményben tanulók és dolgozók védelmében. A bevalottan pontatlan tesztelések eredményével bűvészkednek, hozzászámolva az egészségesekhez azokat, akiket azért nem teszteltek, mert betegek vagy kontaktként karanténban vannak, megtévesztve ezzel a közvéleményt” – áll a PDSZ nyílt levelében.

Előre hozná a téli szünetet a PDSZ

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A szakszervezet a járvány miatti keresőképtelenség bürokratikus folyamatának egyszerűsítését is kéri a kormánytól, “hogy a dolgozók és családjaik ne egzisztenciális félelemként éljék meg a tesztelést.”

A PDSZ úgy látja, a gyakorlatban nem valósult meg a kormány azon ígérete, amely szerint teljes táppénzre jogosultak azok a pedagógusok és kontaktjaik is, akik a munkahelyükön fertőződtek meg. Mint írják, szinte senki sem kapja meg a 100 százalékos táppénzt. 

További cikkeink a koronavírus járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top