nlc.hu
Család

Maszk miatt dobták le a repülőről a magyar családot

Nem tudtak maszkot adni 2 éves lányukra, leszállították őket a repülőről – videó

A magyar házaspár Twitterre töltött videóját néhány nap alatt 5 millióan nézték meg.
repülőgép légi utaskísérő,

Orbán Eliz a férjével és kétéves kislányukkal pénteken Denverből Newarkba szeretett volna utazni, hogy meglátogassák a keleti parton élő családjukat – írja a Fox News amerikai hírcsatornára hivatkozva a 24.hu. Mint kiderült, az egyébként magyar származású család rendszeresen megteszi ezt a távolságot; legutóbb két hónapja repültek Newarkba, hogy a nagyszülők láthassák az unokájukat.

Csakhogy az utazás most elmaradt: az United Airlines munkatársai – akik Eliz elmondása szerint már a beszálláskor is udvariatlanok voltak velük – leszállították őket a repülőgépről, miután kétéves kislányuk nem volt hajlandó maszkot venni. A döntést a légitársaság szóvivője azzal indokolta, hogy számukra az utasok és a dolgozók egészsége a legfontosabb, épp ezért a fedélzeten mindenki számára kötelező a maszkhasználat kétéves kor felett.

Orbán Eliz Twitterre töltött videójából egyébként kiderül, hogy megpróbálták ráadni lányukra azt a maszkot, amit a légitársaságtól kaptak, de a kislány nem hagyta ezt. A férj végül azzal próbálta oldani a helyzetet, hogy a maszkot a kislány szája elé tartotta, de a személyzet ezt nem tartotta megfelelőnek; az egyik utaskísérő megkérte a családot, hogy hagyják el a gépet.

Még több infó a kisgyerekek maszkviseléséről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top