nlc.hu
Család
Közel egymilliós borravalót hagyott hátra egy ismeretlen

Sokkolta a pincérnőket, amit a számla végén láttak

Szerencsére jó értelemben érte meglepetés az éttermi dolgozókat.

Az Egyesült Államokban sok helyen az a szokás, hogy a vendégek kézzel írják rá a számla végösszege alá, hogy mennyi borravalóval kívánják jutalmazni a felszolgálókat. Ennek köszönhetően óriási meglepetés érte az annapolisi Lauren Jewelt és Jennifer Zollert, akik pincérként dolgoznak egy Evelyn’s nevű étteremben – írja a foxnews.com.

Egy bő 30 dolláros, azaz körülbelül 8700 forintos számla alá ugyanis egy nagylelkű ismeretlen nem kevesebb, mint 2020 dollár – bő 587 ezer forint – borravalót írt, egy kedves üzenettel: „sok szerencsét, vigyázzatok magatokra”.

„Mielőtt megköszönhettük volna, már nyoma sem volt az illetőnek” – mondta el Zoller az egyik helyi tévének nyilatkozva.

Lélegzetelállító borravalót hagyott egy ismeretlen a pincéreknek

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

„Amikor megtörtént, Jennifer odaszaladt hozzám és azt mondta »ezt duplán le kell ellenőriznünk« – tette hozzá Jewel. – Néha ugyanis előfordul, hogy a tizedesvesszők rossz helyre kerülnek.”

Az ellenőrzés után azonban kiderült, hogy valóban a fenti összeg a helyes, ami 2020-ban nyilván nem lehet véletlen. Brandon Stalker, az étterem tulajdonosa elmondta, hogy az utóbbi időben több vendég is hagyott komolyabb összegű borravalót, mivel december 16-tól Annapolis összes éttermének be kell zárnia egy hétre és csak a házhoz szállításos szolgáltatások üzemelhetnek. Múlt héten például valaki 850 dolláros, azaz szűk negyedmillió forintos borravalót hagyott hátra a fogyasztása után.

További híreink az éttermekkel kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top