Család

Saját vendégeit kukkolta és filmezte egy balatoni apartmantulajdonos

A rendőrség gyermekpornográf képeket is talált az 57 éves férfinél.
Saját vendégeit kukkolta és filmezte egy balatoni apartmantulajdonos

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen, aki 17 vendégét kukkolta meg fürdőszoba használat közben, amit rögzített is, és több adathordozóján gyerekeket ábrázoló pornográf tartalmú felvételeket tárolt – írja az ügyészség. 

A vádirat szerint a vádlott 2019-ben elhatározta, hogy az eredetileg más célra rendelt csőkamerákkal a balatoni apartmanházában megszálló vendégeit fogja megfigyelni, miközben a fürdőszobában tartózkodnak.

A férfi az apartmanokat összekötő szervizfolyosó és a fürdőszobák között lyukakat fúrt úgy, hogy a folyosóról a nyílásokba vezetett csőkamerákkal a toalettekre és a zuhanykabinokra lásson rá.

A vádlott 2019 áprilisa és júliusa közötti időben 17 sértettről készített felvételeket titokban, amikor a vécét használták, betétet cseréltek, meztelenül zuhanyoztak, de volt olyan pár is, akiket szexuális tevékenység közben filmezett le.

A férfit végül két vendég buktatta le, akik észrevették, hogy a mosógépnek kihagyott helyen lyukak vannak a csempe fugájánál és a nyílásokban mozog egy optikai kamera.

A helyszínre érkező fonyódi rendőrök lefoglalták a vádlott valamennyi adathordozóját, amelyek vizsgálata során az eszközökön 400-nál több, tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.

Az ügyészség a vádlottal szemben – amennyiben előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekményeket beismeri – 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában.

(Kiemelt kép: Ügyészség)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top