nlc.hu
Család

Újszülöttként agyi bénulást kapott, most jár

Ennek az aranyos kislánynak nem sok esélyt adtak az orvosok, és most a nagymamájával sétál

Nemcsak édes, de nagyon kitartó is Colbie, aki alig fél kilóval született.
agyi bénulás, kislány, gyógyulás

A Jew Jersey-ben élő, alig 3 éves Colbie Durborow kiváló példája annak, hogy az életben nincs lehetetlen. A kislány születésétől kezdve dacol az esélyeivel, és a rosszabbnál rosszabb orvosi prognózisokkal. Ráadásul nem kevés sikerrel.

Három évvel ezelőtt iszonyú kevés súllyal, alig több mint fél kilogrammal jött a világra, és az orvosok nem sok jóval kecsegtették az édesanyját, Amanda Durborow-ot. Még abban sem voltak biztosak, hogy a kislány koraszülött létére életben marad-e.

Ám gyorsan kiderült, hogy Colbie egy igazi küzdő, aki nagyon szeretne élni, és ebben az sem akadályozta meg, hogy még a koraszülöttosztályon gyermekkori cerebrális parézisen, azaz agyi eredetű bénuláson is átesett.

Ez a kórkép igen gyakori a koraszülötteknél, és a bénulás  következményei az esetek döntő többségében maradandó, életre szóló károsodást okozhatnak, melyek súlyossága az alig észrevehetőtől a mindennapi életet, önálló életvitelt lehetetlenné tevőig változhatnak. Colbie pedig szépen javul, sőt, a szülei legnagyobb örömére, tavasz óta járni is megtanult. 

Nagymamájával, Eleonorral közösen sétálnak a hasonló, csak kicsit más mérető járókáikkal. Erről egy édes videó is készült, ami persze bejárta az internetet, ezen Colbie látható, ahogy vidáman ösztönzi a nagymamáját, hogy az érje utol.

Kiemelt kép: YouTube

(Yahoo)

Olvass még több, fantasztikus felépülés történetét:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése