A negyvenéves Dino De Souza és harmincéves barátja, Saulo Gomes Brazíliából egészen Spanyolországig repültek, hogy megtalálják életük szerelmét. Beültek egy barcelonai bárba, hogy megnézzenek egy Bajnokok Ligája meccset, és ott figyeltek fel Olgára, aki épp a barátaival ugrott le a helyre szórakozni. Miután szemeztek vele, a duó mindkét tagja megfogadta, hogy megpróbálja a lányt randira hívni, és mivel egyszerre mentek hozzá, a randiból is végül hármas randevú lett. Sosem volt tervben, hogy ők hárman lesznek majd kapcsolatban, egyszerűen csak így hozta az élet: mentek előre, ahogy a szívük diktálta – írja az au.lifestyle.yahoo.
A trió a megismerkedésük óta, azaz másfél éve együtt él a franciaországi Toulouse-ban, és már azon is gondolkodnak, hogy ebben a felállásban vállaljanak gyereket, méghozzá úgy, hogy Olgának legyen egy gyereke Dinótól, egy másik pedig Saulótól. Amikor elmennek otthonról hármasban randizni, az utca emberétől jellemzően értetlenkedő pillantásokat kapnak, de ha van alkalmuk valakinek elmagyarázni, mit éreznek egymás iránt, a legtöbben megértővé válnak. A negatív megjegyzéseket pedig próbálják elengedni a fülük mellett. Nem állítják, hogy örökre ebben a felállásban maradnak, de jelenleg jól érzik így magukat, és nem akarják, hogy mások negatív véleménye miatt meghátráljanak.