Mindennapok

Mi a gond a két férfi, egy nő felállással? – Megnéztük a Nyitva című filmet

Nagypál Orsi bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Nyitva egy szexi romkom, ami a nyitott párkapcsolatokat veszi górcső alá. Kár, hogy pont ott ér véget, ahol igazán kezdene izgalmassá válni.

A harmincas Fanni és Bálint kapcsolatával első blikkre nincs komolyabb gond, egyszerűen csak régóta vannak már együtt, és a kezdeti lelkesedést már bedarálta a hétköznapok szürkesége. Oda a régi tűz és a szenvedély, és ez hiányzik mindkettejüknek. A barátaikon azt látják, hogy vagy szétmentek, vagy szülőkké váltak, de ők sem ezt, sem azt nem akarják. Az előbbihez túlságosan szeretik egymást, az utóbbira pedig még nem állnak készen, ráadásul egyáltalán nem biztosak abban, hogy boldogabbak lennének egy gyerektől. Mentő ötletként érkezik – legalábbis az elején ezt gondolják –, hogy nyissák ki a kapcsolatukat, dobják fel a szexuális életüket azzal, hogy bevesznek valakit maguk mellé. Persze a húzás nem feltétlenül azt az eredményt hozza, amit ők ketten várnak tőle.

Radnay Csilla és Kovács Lehel a Nyitva című filmben. (fotó: mozipremierek)

Egy életszagú romkom

Amikor tavaly nyáron kint jártam a Nyitva egyik esküvőjelenetének forgatásán (több is van benne, Fanni ugyanis anyakönyvvezetőként dolgozik), Nagypál Orsi hangsúlyozta, hogy ez a film nem olyan lesz, mint a hollywoodi romantikus vígjátékok, hanem azoknál jóval reálisabb képet próbál nyújtani a párkapcsolatokról. Egyértelműen látszik is az erre való törekvés. Fanni és Bálint nem csiricsáré álomházban élnek, hanem egy olyan lakásban, ami a munkájuk alapján reálisnak tűnik, a kórház, ahol Bálint dolgozik, nem patyolat tiszta műteremre emlékeztet, hanem egy nagyon is valódi, kissé lepukkant magyar kórház, de ami ezeknél is fontosabb: a filmben látott párkapcsolati problémában semmi túlzás nincs, szinte minden viszonyban eljön az a pont, ahol a szerelem lángolását felváltja a langyos, biztonságos, bár sokszor unalmasnak tartott megszokás, az állóvíz.

Herbai Máté operatőr és Nagypál Orsi rendező a Nyitva forgatásán. (Fotó: MTI/Kallos Bea)

Persze az erre kitalált megoldás már kevésbé hétköznapi, de azért nem is megy annyira ritkaságszámba. A Nyitva hatásos, átélhető jelenetekben mutatja be, hogy itt van ez a két ember, akik szeretik egymást, de mégis valami többre vágynak. Nem feltétlenül másra, de legalább arra, hogy legyen olyan minden, mint amilyen a kapcsolatuk első egy-két évében volt.

Őszintén, de bátortalanul

Amikor Fanni és Bálint nem a saját kapcsolatukon rágódnak, általában a barátaik kapcsolatait, házasságait beszélik ki, és a filmet nézve úgy éreztem, hogy Nagypál Orsi valahogy, valamilyen formában szinte minden érdekes sztorit belepakolt a Nyitvába, amit elcseszett házasságokról és megcsalásokról hallott. Már-már görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy a kapcsolatok életközepi válságát minden létező oldalról körbejárja, és ugyan le a kalappal az alapos megfigyelés és a gyűjtőmunka előtt, de ettől a sokszínűségtől a film olykor mintha fókuszát veszítené, és nem koncentrálna eléggé a központi szálra.

Ha egy film a nyitott párkapcsolatokról akar mesélni, borzasztó fontos, hogy nem szabad szégyenlősködnie. Persze nem azt várjuk, hogy pornójeleneteket toljanak az arcunkba, de ez nem az a helyzet, amikor el lehet sumákolni azt, hogy legalább néhány merészebb szexjelenetet lássunk. Nem a szex kedvéért, hanem azért, mert borzasztó érdekes, hogy melyik szereplő hogyan reagál egy ilyen helyzetben, és ennek fontos azon része is, hogy mindezt hogyan csinálja végig az ágyban. A rendező nagyon próbálja megtalálni a megfelelő arányokat, vagyis egyszerre szeretné elérni, hogy a filmje őszintén meséljen a témájáról, ugyanakkor minél szélesebb közönség számára élvezhető, vagyis kommersz legyen, amibe nehezen férnek bele a merészebb pillanatok. Sajnos a Nyitvában túl sok a látványos mentés. Az első swingerklubozásból egy komikus jelenettel menti ki a szereplőket, az első édeshármast is egy poénnal váltja ki. Azt éreztem, hogy a Nyitva ugyan szeretne őszinte lenni, de az utolsó pillanatban mindig megriad, és visszakozni kezd a saját őszinteségétől.

Realitás kontra Hollywood

A realitásba ágyazott romkom képét kissé árnyalja a rengeteg sztárcameo is. Gyakran egy-két mondatos, vagy akár szöveg nélküli szerepekben is Magyarország vezető színészei láthatók, ami egyrészt persze jópofa poén, másrészt azonban az ilyen jelenetek (főképp Ónodi Eszter és az utánafütyülő munkások szcénája lógott ki) folyton kilöknek bennünket a filmből, és emlékeztetnek rá, hogy öreg, te most csak egy új magyar romkomot nézel. A hollywoodi stílus csábítása az esküvőmontázsokban is meglátszik: Fanni lelkiállapotát igyekeznek megmutatni azzal, hogy az épp aktuális esküvőjét milyen stílusban vezeti le, de az így megszülető jelenetek is kizökkentenek kissé a párocska hétköznapi valóságából.

Szerencsére Nagypál Orsi egy idő után észbe kap, elkezd komolyabban fókuszálni Bálint és Fanni problémájára, és mer időben szakítani a poénkodással azért, hogy a kapcsolatuk tényleg egy hihető irányba mozduljon el. A film egyik legerősebb jelenetében valóban átérezzük, hogy milyen az, amikor valaki szabad utat enged a másiknak, de ő maga nem él (vagy nem tud élni) ezzel, ezért végig az a tudat kínozza, hogy miközben ő egyedül szenved, addig a párja épp valaki más társaságát élvezi az ágyban. Több ilyen őszinte pillanatra lett volna szükség.

A Nyitva főhősei

A két főszerepben Radnay Csillát és Kovács Lehelt láthatjuk, és jó látni, hogy egy romkomban is lehet néha váratlant húzni, és nem a jól bejáratott nevekre hagyatkozni. Elsőre talán furcsa párnak tűnhetnek, de a vásznon nagyon jól működnek együtt, és a film legjobb jelenetei többnyire azok, amikor ők ketten leülnek, hogy átbeszéljék a gondjaikat.

Nagypál Orsi szerencsére nem tipikus karaktereket írt nekik: itt Fanni nem egy félig prűd csaj, aki minden merész ötlettől távol tartja magát, hanem bátran belevág a dolgok közepébe, olykor bátrabban, mint Bálint. Ők ketten azok, akik a játékukkal összetartják ezt a saját hangját kissé határozatlanul kereső, őszinteségre vágyó, de sokszor mégis megúszásra játszó filmet, ami még a hibáival együtt is szórakoztató és szerethető maradt. Kár, hogy Fanni és Bálint sorsa akkor kezd igazán érdekessé válni, amikor a film elbúcsúzik tőlük, de sebaj, legalább marad némi kakaó egy második részre is. Egyvalamivel azonban a Nyitva is adósunk maradt: az édeshármas ebben a filmben is a két nő, egy férfi kombinációt jelenti.

A Nyitva két főszereplőjével, Radnay Csillával és Kovács Lehellel készült interjúnkat itt olvashatod.

Nyitókép: Mozipremierek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top