Szabadidő

Szabó Erika esküvőjén jártunk, de az igazi sztár az anyakönyvvezető volt

Kánikulai július délelőtt a budapesti Füvészkertben, és bár csütörtök van, mégis épp esküvőre készülnek. Nem is akárkiére: Szabó Erika, a Barátok közt egykori Tildája öltözött álomszép menyasszonyi ruhába, hogy a nagy napon kimondja a boldogító igent. Csakhogy a látszat csal: ez a pillanat most nem róla, hanem az anyakönyvvezetőről szól.

A Barátok közt egykori Tildája, Szabó Erika esküvője csak egy filmforgatás része. A megjelent vendégsereget statiszták alkotják, akiket egy ezen a forró nyári napon is talpig feketébe öltözött rendezőasszisztens irányít, az operatőr pedig sínen közlekedve veszi az oltárhoz vonuló menyasszonyt, akit édesapja kísér a leendő férje mellé.

A napon úgy negyven fok körüli hőmérséklet komoly kihívást jelent a munkában, de meggyötört arcokat inkább csak a statiszták között látni, a stábtagok és a színészek fáradhatatlanul tolják, és egy-egy felvétel elindítása mindig mindenkit új energiákkal tölt fel. A Nyitva című romantikus vígjáték nyitójelenetének forgatása zajlik éppen, Nagypál Orsolya első nagyjátékfilmjéé, amelynek egyik főhőse Fanni (Radnay Csilla) történetesen anyakönyvvezető, és a jelenetben az ő dolga összeadni a Szabó Erika és Wunderlich József alakította ifjú párt.

Álomesküvőből valóság

Az ifjú párnak ez az egyetlen forgatási napja a filmben, mivel ez a történet nem róluk, hanem az előttük álló anyakönyvvezetőről, Fanniról, valamint a párjáról, az orvos Bálintról (Kovács Lehel alakításában) szól. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne nehéz dolguk. Nemcsak a hőséggel kell megküzdeniük, hanem Erikának történetesen a sínekkel is: az oltár felé vezető úton a nagy szoknyájában és a menyasszonyi cipőjében ugyanis a kamerasínek között kell egyensúlyoznia úgy, hogy a járás tornamutatvány jellege semmiképp se látszódjon, és mindezt jó néhány alkalommal kell megismételnie, mindig sikerrel abszolválva a feladatot.

Szabó Erika esküvőjén jártunk, de az igazi sztár az anyakönyvvezető volt

Nagypál Orsi nyári ruhában, kis kalappal a fején határozottan, de halkan, egyetlen hangfelemelés nélkül irányítja a produkciót, egy pillanatra sem érezni, hogy itt egy első filmes rendező dolgozik. Persze Orsi nem tapasztalatlan, hiszen jó néhány Terápia-, Csak színház… és Tóth János-epizód fűződik a nevéhez, de ez azért mégiscsak más jellegű kihívás. Elmondása szerint épp a film felütését látom, amelyben megismerjük a főszereplő Fannit, amint levezényel egy már-már hollywoodi filmbe illő álomesküvőt.

Azért indul így a film, hogy ezután gyorsan visszarántsam a szereplőket a valóságba.

Házasság helyett nyitott kapcsolat

Ez a valóság pedig Fanni párkapcsolata Bálinttal, akivel már öt éve együtt vannak. Ők ketten a közös otthonukban találkoznak, ahol Fanni nagyon szeretné megosztani a napja történéseit a párjával, csakhogy Bálint elalszik, miközben a lány beszél hozzá. “Nem egy túl romantikus indítás” – mondja Kovács Lehel, aki az én látogatásomkor épp nincs kint a forgatáson, így telefonon érem utol.

A történet egy párkapcsolat megfáradását járja körül, valamint azt,  hogy amikor ez bekövetkezik, akkor bizonyos párok a problémáikat egészen különleges módon próbálják megoldani.

Wunderlich József, Radnay Csilla és Szabó Erika (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Wunderlich József, Radnay Csilla és Szabó Erika (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Nem kell sokat találgatnunk, hiszen a film címe is elárulja: nyitott kapcsolatba kezdenek. De miért kezd épp egy anyakönyvvezető nyitott kapcsolatba, hiszen a konzervatívabb emberek ilyenkor a házasságba és gyerekbe szoktak menekülni? Radnay Csilla szerint egy kapcsolatban hagyományosan a férfi kezdeményezi a házasságot, és mivel ez az ő esetükben nem történik meg, a korszellem szerint más megoldás után néznek. Kovács Lehel ehhez csak annyit tesz hozzá, hogy Fanni és Bálint rengeteg tönkrement házasságot láttak maguk körül, és ez kissé megingatja a házasságba vetett hitüket.

Működhet egy nyitott kapcsolat?

Egy ilyen film esetében fontos kérdés, hogy a rendezőnek és főszereplőinek milyen a viszonya a mozi témájával, vagyis a nyitott párkapcsolatokkal. Orsi szerint annyira egyéni, hogy ez működik-e, vagy sem, hogy nem szeretné letenni a voksát egyik oldal mellett sem, sem a filmben, sem magánemberként.

“Biztos, hogy én senkinek nem fogom megmondani a tutit, én csak a kérdést szeretném felvetni.” Úgy látja, hogy a nyitott kapcsolat ugyan gyakran tényleg egy párkapcsolati problémára adott reakció, azonban sokan vannak olyanok is, akik eleve azzal a feltétellel mennek bele egy kapcsolatba, ha az nyitott lehet, és képesek boldogok lenni ilyen körülmények között. Lehel saját tapasztalatokról nem nagyon tud beszámolni, lévén tíz éve jól működő – és nem nyitott – párkapcsolatban él, de azért maga körül lát példát mindenfélére.

A rendező, Nagypál Orsolya (Fotó: Vadnai Szabolcs)
A rendező, Nagypál Orsolya (Fotó: Vadnai Szabolcs)

“Láttam én már boldog párokat nyitott kapcsolatban élni, de arra is láttam példát, hogy ezzel csak meghosszabbították a szenvedésüket egy amúgy sem működő és már elmúlt szerelemben.” A legkonzervatívabban Csilla áll a kérdéshez.

Személy szerint elképzelni nem tudom, hogyan működhet egy nyitott kapcsolat. Szerintem ez egy modern illúzió, de elfogadom, hogy más ellenkezőleg gondolja.

Esküvőkön át vezet az út

Mivel a Nyitva története Fanni és Bálint kapcsolatára koncentrál, ezért természetes, hogy nagy része lakásbelsőkben fog játszódni, de sok különböző helyszín tesz még arról, hogy a film vizuálisan is izgalmas maradjon.

“Sok esküvő lesz a filmben, leszünk egészségügyi intézményekben, szórakozóhelyeken, autóban, tömegközlekedési eszközökön…” – magyarázza Orsi, amit Csilla annyiban pontosít, hogy összesen öt különböző esküvőt láthatunk majd a vásznon. Amikor arról érdeklődöm, hogy nem lesz-e túl egyhangú öt különböző anyakönyvvezetői szertartást végignézni, Csilla megnyugtat: “Ezeknek a jeleneteknek funkciója van. Azt is bemutatja a film ezeken keresztül, hogy Fanni éppen hol tart a saját kapcsolatában és a házasság intézményéhez való viszonyában.” Egy ideig Orsi gondolkodott azon, hogy Fanni figurája ne anyakönyvvezető, hanem esküvőszervező legyen, ám végül az előbbi mellett döntött.

Mindenkinek az esküvőjén ott vannak ezek az emberek a piros, fehér, zöld csíkban, és ilyenkor nagyon fontosak, aztán ezt a pár percet leszámítva soha többet nem találkozol velük, mégis mindenkinek ott vannak a fotóin. Ők amolyan szürke eminenciások, akikre szükség van, de még a nevüket se tudjuk.

Csilla is kissé szürke, hétköznapi lányként írja le Fannit, aki ritkán kerül a figyelem középpontjába, ugyanakkor hozzáteszi, hogy rejtőzködő típus, ezért van benne valami titokzatos.

Megnézem
Összes kép (1)

Nem sztárok, de kiváló színészek

A romkomok gyakran a főszerepet játszó nagy nevekkel próbálnak nézőket becsábítani a mozikba, de Orsi nem próbált elmenni ebbe az irányba. “Azért a forgatókönyvben gyanús volt, amikor azt olvastam, hogy Bálint a harmincas éveiben jár, alacsony és mokány. Ebből azért nem szaladgál annyi” – meséli nevetve Kovács Lehel, akire Orsi akkor figyelt fel, amikor még évekkel ezelőtt az egyik kisfilmjében dolgoztak együtt. “Számomra a közös munka Lehellel egy meghatározó élmény volt. Rájöttem, hogy ő sokkal többre hivatott, mint amire általában használják. Ő nem csak egy vicces mellékszereplő” – teszi hozzá a rendező. Csillát a színházi munkáiból és kisfilmekből ismerte, régóta szeretett volna vele dolgozni. A színésznő már az első castingon remekül ráérzett a figurára, a rendező pedig kifejezetten örül, hogy az ő filmjében debütál majd. 

Csilla a forgatás előtt eléggé ideges is volt: “Nagyon izgultam, hogy mi lesz, de amint elkezdtük a munkát, ez szépen lassan elpárolgott. Annyira támogató közegben vagyok most, hogy már nincs értelme magamat riogatnom.” Lehel filmes tapasztalata ugyan sokkal nagyobb, de ez nagyrészt mellékszerepekre korlátozódik. “Nagyon élvezem a főszerepet, simán el tudnám képzelni, hogy ez évente vagy kétévente megtörténjen velem. Annyiban bonyolultabb a feladatom, mint mellékszereplőként, hogy nagyobb ívet kell bejárnia a figurának, és mivel nem időrendi sorrendben vesszük fel a filmet, néha kissé bonyolult látni, hogy az adott forgatási napon épp hol járunk a történetben. Például az utolsó előtti jelenetet már a hetedik napon felvettük.”

A Nyitva című film 2018 folyamán érkezik majd meg a magyar mozikba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top