Ötödik gyermeküket nem engedték haza, azt mondták, egyenesen nevelőszülőkhöz kerül Zoé – közölték a végegyházai Varga családdal a kórházban. A gyámügy a többi gyereket is el akarja venni – tudósít a Blikk. „Megszakad a szívünk, hogy még mindig nem lehet velünk a baba” – mondta a családfő, Varga Mihály. – „Úgy látom, ha lassan is, de a gyámügy minden fenyegetésüket beváltja. A feleségemet pár napja hazaküldték az orosházi kórházból, de nemrég járt itt a védőnő, aki egy novemberi hivatalos jegyzőkönyvre hivatkozva – amelyben állítólag az áll, hogy nem találták semmi nyomát annak, hogy felkészültünk volna a kis jövevény érkezésére – azt mondta, a napokban a kórházból egyenesen végleges helyére kerülhet a baba” – panaszolta a férfi. Végleges hely alatt persze a nevelőszülőket értik. A család „nem él fényesen”, de a gyerekeket akkor is mondvacsinált okokkal vennék el – nyilatkozta.
Tavaly ősszel kezdődött a történet, amikor a megyei gyámügy igazolatlan iskolai hiányzás miatt kereste fel őket, és már meg is fenyegették őket, hogy elveszik a gyerekeket, mert, mint mondták, elhanyagolják őket. Környezettanulmányt készítenének az anya nem ebből a házasságból született lányáról is, ha „nem megfelelő” az eredmény, őt is elvinnék. A falubeliek rendes családnak tartják Vargáékat, akik szegényes körülményeikhez képest igyekeznek mindent megadni a gyerekeknek – írja a Blikk. Ugyanakkor helyzetüket tovább nehezíti, hogy a családfő nemrég elveszítette a munkáját, így ameddig nem talál újat, velük élő anyósa nyugdíjából próbálnak megélni. Tűzoltásként a polgármesterhez fordult segítségért, de egyelőre nem válaszolt nekik. A gyámügy pedig a lapnak nem válaszolt.
A TASZ megszólaló szakértője szerint „praktikusan lehetséges” az eljárás, de ezek a döntések javarészt indokolatlanok, jogellenesek, a szakértő úgy látja, a családsegítő szolgálatok munkatársainak nagy része nem tesz meg mindent, hogy megváltozzon a gondjaikra bízottak élete.
Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images