nlc.hu
Család

Lakhatási szegénység

„Azt mondták, nem is vagyunk igazi hajléktalanok, mert folyékonyan beszélünk és nem iszunk”

Mi a lakhatási szegénység? Miért képtelen a többség kitörni a nyomorból, amit a hajléktalanság jelent? Hogyan lesz a hajléktalan embert halálra rugdosó fiúból szociális munkás? Az Utcáról Lakásba Egyesület két ügyfelét és egy szociális munkását kérdeztük a soroksári botrány után.

Az utóbbi évek egyik legcinikusabb politikai manőversorozatát láthattuk Soroksáron, ahol a polgármester a lakókat feltüzelve, őket egy hajléktalanszálló rémképével riogatva, a fedél nélkül élőket lumpen alja népségként lefestve tiltott meg egy építkezést a kerületben. Az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) szeretett volna bérházat építeni (pontosabban mobillakásokat telepíteni, amelyek már meg is érkeztek Csehországból, most pedig nincs hova tenni őket) egy kihasználatlan telekre, hogy oda lakhatási szegénységben élők költözzenek. Azaz olyan emberek, akiknek van némi jövedelmük, képesek gondoskodni magukról, és nem akarnak többé szállóban, vagy ilyen-olyan albérletekben, zugokban, rettenetes körülmények között élni.

Az ULE többször is elmondta, hogy nem tömegszállást szeretne, azokkal nekik is rossz tapasztalataik vannak, egyszerűen bérlakást szeretne biztosítani pár családnak. Jelenleg 70 ember köszönheti nekik a fedelet a fejük fölé, akár az (emberségesebb) önkormányzatok bérlakás-állományának, akár jótékony, üres lakásokkal rendelkező magánszemélyeknek hála. Igen:

Magyarországon vannak emberek, akik egyszerűen odaadják a lakásukat egy civil szervezetnek, hogy oda szegényeket költöztessen, nagyon kevés pénzért.

Sőt, még segítenek is nekik: bejelentik őket, segítenek akár az álláskeresésben is.

Akárhogy is: a soroksári fedélnek annyi, a polgármester trükkös jogszabály-módosítással torpedózta meg az építkezést. Mi már csak annyit tehetünk, hogy írunk róluk: a lakhatási szegényekről, akiknek sikerült hátrahagyni az utcát, és a civileknek hála félig-meddig a válságos helyzetet is. Tényleg tőlük kellene félni? A választ két ULE-ügyfélre, és az egyesület egyik szociális munkására bízzuk. Csurit, Krisztinát és Ancsát szó szerint idézzük.

Csuri

Nem piaci áron bérlem a lakásomat, hála az egyesületnek. Egy magánszemély kötött szerződést velük arról, hogy kiadja nekem, jóval ár alatt. Az egyesület kezességet vállal a beköltözőért és kiválasztja, ki mehet. Nem hajléktalanokat költöztetnek be, hanem lakhatási szegényeket. Így esett rám a választás. A lakhatási szegénység azt jelenti, hogy van hol laknod, de a körülmények mégsem megfelelőek. Én laktam olyan albérletben, ahol a szennyvíz visszajött a vécéből, amikor esett az eső. Hiába szóltunk, „most mit csináljak, ha esik”, mondta a tulaj egyszer, másszor, hogy hívott szippantós kocsit, hiába nem hívja többet, még egyszer ő ugyan nem fizet. Amikor harmadjára szóltam, kidobott. Laktam aztán másfél méter széles, három méter hosszú lukban. Igaz, ott legalább volt ablakom.

Sosem volt olyan, hogy magam lehetettem volna, mindig ott volt a tulaj. Rosszabb esetben szoba, jobb esetben házrész, igaz, ott tizenkét fok volt télen, nem engedte, hogy feltekerjük a konvektort. Úgyhogy a gyerekemmel fagyoskodtunk hónapokig. Laktam gyermek- és anyaotthonban is, a szállókat igyekeztem elkerülni, mert oda nem jöhet gyerek.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Ott kezdődött, hogy a férjem agresszív volt, állandóan kékre-zöldre verte a gyereket. Megmondtam neki, hogy inkább elválok, mint hogy hagyjam, hogy az állam elvegye. Erre azt mondta, inkább ránk gyújtja a lakást, mint hogy a miénk legyen. Elmentem a rendőrségre segítséget kérni, azt mondták, amíg nem folyik vér, nem csinálnak semmit. Mire hazaértem, a fiam összes papírját kidobta. Megfogtam egy marék ruhát, meg a kezét és elmenekültünk. Laktunk utcán, híd alatt. Ha új hajléktalan, „friss hús” kerül az utcára, segítik a régiek, nekünk is mindig szóltak, melyik pince ajtajáról esett le a lakat, hoztak párnát, paplant. Igen ám, csakhogy gyerekkel az utcán sokkal nehezebb: nem mehetsz nappali melegedőbe, tehát nem tudod fürdetni, tisztán tartani. Iskolaköteles volt, így kellett volna suliba járatnom. Arról nem is beszélve, hogy el akarták venni, sokszor bujkálnunk kellett. Hat és fél éves volt ekkor.

Hiperaktív kisfiú volt, speciális oktatás kellett neki, az egyetlen szóba jöhető intézmény igazgatója közölte, hogy öt év múlva talán fel is tudja venni. Hetente, tíznaponta kivágták a rendes suliból, volt év, amelyet nyolc iskolában járt ki, az egyik igazgató azt mondta, csak úgy ad bizonyítványt, ha nem viszem be többet. Végül találtunk egy iskolát, havi negyvenezer forintért. Annyi volt akkor az albérlet is. Gyerektartást nem kaptam, mert az állam azt kérte, bizonyítsam be, hogy a férjem feketén dolgozik. Úgy döntöttem, odaadom a gyereket nevelőszülőkhöz: hétvégén velem lenne, iskolaidőben meg velük. Elvittem, hogy megismerjen a szülőkkel, kiderült, nem is szülők, csak egy csaj, azt mondja, nincs ismerkedés, majd akkor mehetek, ha ő abba beleegyezik. Mondtam neki, hogy nem iszom, nem dohányzom, csak nem bírom a havi negyvenet. Eleve gyanús volt, hogy nem abban a kerületben lakott, ahol én beadtam az igényt, teljesen máshova kellett menni. Elhoztam a gyereket, rögtön mesélte, hogy Marika néninek (így hívták a nőt) több száz libája van, arra kellett volna vigyáznia. Utólag derült ki, hogy el akarták adni vidékre libapásztornak. Szőke, világoskék szemű, gyönyörű gyerek volt. Nagyon jó pénzt fizettek volna érte.

Huszonhárom éves koráig lakott velem. Öt éve kötöztek el a párjával, egy éve külföldön élnek. Rendben vannak. Én pedig egyedül élek a főbérlő lakásában. Egy évre adta ki, most hosszabbítottuk meg egy újabb évre, és jövőre is így lesz. Azt mondta, nyugodjak meg, öt évig biztosan nem akar kezdeni semmit a lakással, kért, hívjam, ha bármi van, ha elveszítem a munkámat, segít. Nagyon-nagyon rendes. Oda sem jön soha, sőt, még be is jelentett, a közművek is az én nevemen futnak. Végre nem egy hajléktalanszálló az állandó lakcímem… Egy kicsit olyan, mintha tényleg az én lakásom lenne.

Minden ezen múlik: hogy bejelentenek-e a főbérlők. A munkaadók többsége elküld, ahogy meglátja, hogy egy hajléktalanszálló a címem. Ha pedig nincs munka, nincs pénz elköltözni onnan. Ördögi kör.

Hogy milyen érzés egyedül? Imádom. Kint voltam a fiaméknál, amikor visszajöttem, kaptam két hét karantént. Kivettem az összes bent ragadt szabimat. Amikor jöttek ellenőrizni a rendőrök – állandóan jöttek egyébként – kérdeztem tőlük: bocsánat, de nem lehetne még két hét? Néztek, hogy ennek meg mi baja van.

Mindig volt valami munka, voltam Fedél Nélkül-terjesztő, aktivista A Város Mindenkié csoportnál, most éppen a Nyugdíjfolyósító irattárait takarítom. Negyvenkét irattár van ott, van, amelyik nagyobb, mint ez a terem, ahol most ülünk. Direkt nyeles lapátot adtak, hogy ne hajoljak. Olyan állapotban vannak a csigolyáim, csípőm, hogy bármikor kerekesszékbe kerülhetek, hiába nem látszik rajtam.

Iskolákba is járok a sorstársaimmal, gyerekeknek mondjuk el tíz-tíz percben az élettörténetünket. Tíz éve vagyok ebben a programban. Mondják is a gyerekek, hogy nem vagyunk igazi, hiteles hajléktalanok, mert folyékonyan beszélünk, józanok vagyunk – hiába, ők csak azokat látják, akik az aluljárókban fetrengenek. Pár éve egy aluljáróban egy meccs után halálra rugdosott pár fiatal egy hajléktalant. Az egyikük tanárnője meghívott minket az osztályába. A gyerek eleinte leszarta, hogy ott vagyunk, aztán, ahogy elkezdtünk mesélni, egyre jobban figyelt. Ő ma szociális munkás.

Krisztina

Öt éve élünk itt. Az erdőben éltünk a párommal, kunyhóban. Jó volt. Fűtöttünk, fürödtünk, volt mindenünk. Egyben volt a család. Tizennégyen voltunk az udvarban. Akksiról ment a tévé, gyertyákkal világítottunk. Aztán jött az önkormányzat, elzavartak mindenkit, elbontották a kunyhókat, néztük, sírtunk. Szállóra kellett menni. A gyerekeket csak hétvégente kaptunk meg. Aztán megint az utcán voltunk. Szállóra nem mehettem, nem engedték be a kutyát. Én kaptam némi kisnyugdíjat, az élettársam vasazott.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

A civilek és a hajléktalanok kijárták az önkormányzatnál, hogy az erdőrombolásért cserébe kapjunk valamit. Kispest két házat adott. Minden tárgyaláson ott voltam, az Utcáról Lakásba és A Város Mindenkié segített, elolvasták, amit kellett, mondták, mit írjak alá. Írástudatlan vagyok ugyanis, ezt írja le nyugodtan. Így is harcoltam. Arra gondoltam végig, hogy a gyerekeket vissza kell kapnom. A Cseppkőben laktak, hétvégére kaptuk meg őket. Hoztak bútorokat is, festettek, időpontot foglaltak nekünk, amikor bekerültek a szekrények, megkaptuk a gyerekeket is.

Nekem van egy minimális jövedelmem, ez kell ahhoz, hogy meghosszabbítsák a szerződést. Most úgy érzem, maradhatunk itt.

Ancsa

A lakhatási szegénység azt jelenti, hogy a fizetésed túlnyomó részét csupán a lakhatásodra kényszerülsz költeni, albérletre, mert arra esélyed sincs, hogy saját lakást vegyél. Az albérletek meg tudjuk jól, mennyire nem jelentenek biztonságos lakhatást, hiszen a legtöbb szerződést feketén kötik, bármikor kitehetnek, vagy eladhatják a fejed felől a lakást, akár az is elfordulhat, hogy találnak valakit, aki mondjuk nálad is többet fizet. Lakhatási szegénynek nevezzük azokat is, akik például nem megfelelő minőségű, akár teljesen komfort nélküli lakásokba kényszerülve élnek, ahova nincs bevezetve a víz. Vagy azt, amikor több generációs család szorul egy szoba-konyhás lakásba.

Ez a lakhatási szegénység jelen társadalmunkban érintheti akár a vidékről felköltözött egyetemistát, a pályakezdő szociális szférában elhelyezkedőt és a dolgozó, de gyermekeit egyedül nevelő szülőket is. Ez ma jelenleg 3 millió embert érint Magyarországon a Habitat for Humanity októberi beszámolója szerint. Ebben azt hiszem, benne is van, hogy miben is különbözik a hajléktalanságtól. Egy hajléktalanságban élő mondjuk odáig sem jut el, hogy egy piaci albérletet képes legyen kifizetni. Számukra a teljes kilátástalanság marad az utca, erdők vagy a szállók, így a tél felé közeledve ezeknek az embereknek még nehezebbé válnak az amúgy is megterhelő hétköznapok.

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Egy kicsit én is érintettnek érzem magam. A civil szférában dolgozom szociális munkásként, a fizetésemből önállóan nagyon nehezen tudnék boldogulni, ha a férjemnek nem lenne egy kis garzonlakása, akkor a keresetem több mint felét én is a lakhatásomra költeném, lakbérre és rezsire. Egyedülállóként ebből a fizetésből nem lennék képes hosszú távra biztonságos lakhatást teremteni magamnak. 28 évesen pedig az ember már az édesanyjával sem szeretne lakni a másfél szobás panelban, bármennyire szereti is. Sok ismerősöm küzd a folyamatos albérletkereséssel és azzal, ha az már megvan, akkor a hónap végére ki tudjon jönni nullára.

Itt jönnek a képbe azok a lakástulajdonosok, akik megtehetnék, hogy piaci áron adják ki az ingatlanjukat, mégis felkínálják a lakhatási szegényeknek, például az Utcáról Lakásba Egyesület ügyfeleinek jóval olcsóbban. Mindannyiuk nagyon jó fej és érzékeny ember, akik bíznak bennünk és elismerik munkánkat. Az egyik tulaj például külföldre költözött, azért adta át nekünk az I.kerületi lakását, a másiknak pedig van még egy tulajdona, ezért a kőbányai lakását adta be a lakásügynökség-programunkba. Lemondanak a nyereségről, szerintem egyszerűen örülnek annak, hogy segíthetnek másokon, akik nehéz helyzetben vannak. Hiszen kinek nem jó érzés másnak segíteni? A lakásügynökségünkben eddig öt olyan lakás van, amit magántulajok ajánlottak fel.

Az állam nem támogat minket. Céges és magánadományokból, illetve pályázatokból tartjuk fenn működésünket évről évre. Jelenleg két önkormányzattal működünk együtt: Kőbányával és Pesterzsébettel. Tőlük kapunk használaton kívül lakásokat, amelyeket az egyesület a saját pénzén felújít és bebútoroz ahová ezután hajléktalanságban élő emberek költözhetnek be, az elkészült szociális bérlakásokba, ők lesznek a bérlők az önkormányzatoknál. Itt mindenki jól jár, hiszen a több éve kihasználatlanul, üresen álló lakásokat felújítjuk, a bérlők pedig fizetik a lakbért az önkormányzatok részére, és sok utcán töltött év után végre lakásba költözhetnek.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése