Nyílt levél a szülőhöz, aki fél a saját gyerekétől: nevelés az, ha mindent szabad?

Egy nyílt levélben több történet azokról a szülőkről, akik félnek a gyereküktől, és inkább átadják neki az irányítást.

Olga

2021. Március 02.

Kedves szülő, aki félsz a gyerekedtől!

Neked írom a levelet, aki a múlt héten hagytad, hogy a középsős fiad hozzád vágja a táskáját az ovi kapujából. Nem történt semmi, együtt vártunk a gyerekeinkre, mivel be nem mehetünk, így kint toporogtunk az ovi kapuja előtt. Amikor a fiad megérkezett, kinyitotta az ajtót, és kihajította rajta a táskáját egyenesen a fejednek. Nem álltunk közel, egy egész lépcsősort kellett repülnie a táskának, nem lehetett kellemes, hogy eltalált.

Az igazán meglepő számomra mégis az volt, hogy nem szóltál semmit. Még egy ejnye-bejnye sem hagyta el a szádat, csak rezignáltan tudomásul vetted, hogy megütött a táska, felvetted a földről és engedelmesen megindultál a gyereked után. Nem lehetett nem észrevenni azt a lemondást és csalódottságot a szemedben, amit valószínűleg az ezernyi hasonló vereség okozott már a lelkedben. Mert ez bizony vereség, ha a gyereked nem öleléssel és mosollyal köszönt az oviból kilépve, hanem hozzád vágja a táskáját. És akkor válik vereséggé, amikor mindezt következmények nélkül megteheti, mert még rá sem szól az anyja.

Nem az fáj ilyenkor, hogy milyen neveletlen az a gyerek, hanem az, hogy a következő nemzedékben milyen sok hozzá hasonló gyerek nő fel, csak mert félnek tőlük a szüleik.

Neked írom a levelet, aki a hároméves gyerekére nem szólt rá, amikor az megrugdosta a játszótéren. A saját anyját rugdosó gyerek képe beleégett a retinámba, annyira rossz volt nézni, ahogy szótlanul eltűrsz tőle mindent. Megalázó helyzet volt ez, aminek kicsit sem az a megoldása, hogy nem teszel semmit. A gyerek hisztirohamot kapott, ahogy az a hároméveseknél olyan gyakran előfordul, csak mert nem volt nálad több chips, mert mind megette. A hiszti közben döntött úgy, hogy jó ötlet rugdosni anyát. Te pedig engedted neki, és megígérted, hogy veszel még egy zacskó chipset, mert nem akartál konfliktusba keveredni a gyerekeddel.

Mindent engedünk, csak ne ordítson a gyerek? (Kép: Getty Images)

De ha a saját anyja nem vállalja a konfliktust a gyerek érdekében, azért, hogy kompatibilis legyen a viselkedése a társadalmi normákkal, akkor ki fogja megnevelni? Miért olyan ijesztő ellentmondani a saját gyerekednek? Az ovitól vagy az iskolától várod, hogy majd helyreteszi a magatartását? Annyi a lényeg, hogy neked ne kelljen hallgatni az ordítást és minél hamarabb legyen csend? Ennek érdekében bármire hajlandó vagy?

Mi a koncepció, mi a terv a gyereknevelés mögött, mit tanul a gyerek, ha mindent szabad?

Neked írom a levelet, aki hagyja, hogy a gyereke megalázza; neked, aki benyomod a bölcsiben a gyerek szájába a cumit, amiről leszokóban van, csak azért, hogy ne bömböljön; neked, aki elhalmozod csokival, még ha tudod is, hogy nem tesz jót neki, de így legalább csendben van; neked, aki feladtad a konfliktust még azelőtt, hogy igazán felvállaltad volna, annyira rettegsz attól, hogy megharagszik rád a gyereked.

Neked is szól a levél, aki engeded a gyereknek, hogy a fejeden ugráljon éjjel 11-ig, mert nem mered lefektetni aludni, nehogy sírjon, nehogy traumát okozz neki azzal, hogy netán valami napirend van az életében. Mindenekelőtt pedig neked írom, aki nem akarsz és félsz szabályokat hozni, korlátokat állítani, határozottnak lenni a gyerekeddel szemben. Félelemből nem lehet jó döntéseket hozni sem a saját, sem pedig a gyereked érdekében.

Ha az a legfontosabb szempont, hogy ne sírjon, ne haragudjon, ne legyen konfliktus a gyerekkel, akkor nemcsak hogy neveletlen lesz, hanem még neki is rosszat teszel, mert nem állítod fel azokat az egészséges határokat, amikre szüksége van.

Nem adod meg neki azt a biztonságérzetet, hogy egy meghatározott szabályrendszerben él, amelyben kiigazodik, ami keretet ad az életének. Helyette olyan hatalommal ruházod fel, amihez nem elég erős, nincs elég tapasztalata, tudása. Felnőtt szerepbe helyezed, ha hagyod, hogy a gyerek irányítson, ha nem szólsz rá semmiért, ha mindent szabad, amivel akár komoly traumát is okozhatsz neki csak azért, mert félsz konfliktusba keveredni vele. Nem bántásból írom, tényleg a jó szándék vezet: inkább ne tedd ezt vele és magaddal. Ne add át a gyereknek hatalmat, acélozd meg a szíved, vedd vissza a kormányt, amíg még nem késő, és ne hagyd, hogy a félelem hozza meg helyetted a szülői döntéseket!