Kutatások kimutatták, hogy míg a nőkre a koronavírus-járvány miatti kezdeti lezárások idején extra gyermekfelügyelet hárult aránytalanul, a férfiak – órák számában mérhetően is – több időt töltöttek a gyerekeikkel, mint a járvány kitörése előtt. Meg is jelentek a „stay at home dad” mémek, ahol csetlő-botló, cukinak ábrázolt apák próbáltak ügyetlenül helytállni a rájuk háruló új feladatban.
A gyereknevelésben inkompetens apa közkedvelt toposz, pedig az apaság ennél sokkal egyedibb és összetettebb jelenség, az apa-gyerek viszony nagyban meghatározza például, mennyire lesz a gyerek empatikus, agresszív, stresszes, de az apáknak kiemelten fontos szerepük van gyermekeik szociális kompetenciáinak fejlesztésében is.
Ennek ellenére máig nem kapnak annyira elismert szerepet a gyerek életében, mint az anyák.
A lapunk által megkérdezett pszichológus, Árvai Nóra szerint a pandémiás helyzet, a home office nemcsak növelte az édesanyák megbecsültségét az apukák szemében, de a járvány akár egy olyan társadalmi változást is elindíthat, amelynek következményeként az apák több szülői feladatot látnak el, és mélyebb kapcsolatba kerülnek a gyerekeikkel. Ahogy megváltozhat az a kép is, hogy a gyereknevelést csak a nő tudja jól csinálni. Bár Nóra hallott olyanról, hogy az apa egyszerűen bezárkózott a szobájába, és az egész családnak csöndben kellett maradnia, amíg dolgozik, saját pacientúrájában azt látja, hogy az apák is szeretnének részt vállalni a gyermeknevelésből és ennek az élménynek a szépségeiből. Az általunk megkérdezett apákra is ez utóbbi a jellemző.
Egy kis játék munkaidőben
Csaba és Victor még a home office alatt sem szívesen szakadnak el a családtagjaiktól, még akkor sem, ha így nem megy annyira zökkenőmentesen a munka. „Szerencsére van egy olyan »szuperképességem«, egyben idegesítő tulajdonságom, hogy viszonylag könnyen ki tudom zárni a külvilágot, és a feladatomra koncentrálva nem meghallani a körülöttem folyó zsivajt – mondja Csaba, aki újságíróként már jóval a pandémia előtt is home office-ban volt a két gyerekkel. – Persze a teli torokból üvöltéssel már én sem tudok mit kezdeni, az engem is kizökkent, ahogy az is, amikor megpróbálnak felmászni a lábamra, miközben szöveget írok. Van fent egy vendégszobánk/dolgozószobánk íróasztallal, ahová néha el tudok vonulni, de igazából elég ritkán használom, mert azt vettem észre, hogy szeretek a családdal lenni idelent a konyhában és a nappaliban, az elszeparálódás nem annyira az én világom. Így ha szükség van rám, vagy nekem van olyanom, hogy picit játszanék munkaidőben pár percet a gyerekekkel, rögtön ott vannak, és mehet a játszás.”
Gyökeresen megváltoztatja az apákat a home office (Képünk illusztráció – fotó: Getty Images)
A távmunkavégzés Victor számára sem újdonság, aki egyéni vállalkozóként digitális videós tartalmakat gyárt. Ő sem szeparálódik el a családtól, amiben szerepet játszik a lakás adottsága is – egy térben folyik a munka és a gyereknevelés. „Már a kezdetektől fogva igyekeztem kivenni a részemet a gyereknevelésből, bár ha a feleségemet kérdezed, lehet, mást mond…” – nevet Victor, aki szerint rengeteget számít, hogy egy apa mennyi minőségi időt tud együtt tölteni a gyerekével, ezért bár a home office-nak megvannak a maga nehézségei, ő szereti ezt a fajta életmódot. „A fiam másfél éves volt, amikor kitört a járvány, de abból a szempontból nem történt radikális változás az életünkben, hogy akkor már többnyire home office-ban dolgoztam. Úgy alakítottuk ki az életünket, hogy délelőtt és délután játszózás van, délelőtt leginkább az anyukája viszi el, délután pedig kétszer egy héten én, amikor sportolni jár. Mi elég jól fel tudjuk osztani egymás között a tevékenységeket, a reggeli, ebéd, vacsorakészítés nagyjából egyenlő arányban oszlik meg közöttünk: 40 százalék ő, 40 én, 20 százalék Wolt. A házimunkából a feleségem mindig egy kicsit többet vállal, de igyekszem felzárkózni hozzá. Napközben felbontott shiftekben dolgozom: későn kezdjük a napot, 10-től 12-ig dolgozom, majd fél 2-től 3-ig vagy 5-ig, majd este 9-től 11-ig, ami olyan szempontból nem előnyös, hogy mire belejövök a munkába, addigra ki is zökkenek.”
Csaba és Victor is úgy gondolja, megkönnyíti a dolgukat, hogy a párjuk többnyire lefoglalja a gyerekeket, míg ők dolgoznak. Mivel mindketten testközelből tapasztalják, mekkora feladat otthon lenni a gyerekkel, számukra mindig is jól látható volt a többnyire a nőkre háruló láthatatlan munka. „Igazából a home office-ban a gyerekekkel kényelmesebb oldalát próbálgathatom, ugyanis a feleségem jelenleg nem dolgozik, itthon van velük, szóval hétköznap, munkaidőben van valaki, aki velük foglalkozzon. Gondban csak olyankor vagyok, ha időnként el kell mennie otthonról, és nekem kell vagy az egyikre, vagy mindkettőre vigyáznom, ami mondjuk újságíróként, interjúhelyzetben tud egészen érdekes helyzeteket eredményezni. Azt azonban látom, hogyha egyedül kellene vigyáznom a két gyerekre, mellette iszonyú nehéz lenne dolgozni, és áldom az eget, hogy ezt még nem kellett egy-egy napot leszámítva kipróbálnom” – meséli Csaba.
Elfelejtett apák
Kutatások szerint a mai apukák nagyjából háromszor annyi gyerekgondozást látnak el és több mint kétszer annyi házmunkát végeznek, mint az 1960-as években, mégis még mindig messze vagyunk az igazi egyenlőségtől. A járvány kitörése óta azonban egyre több szakértő véli úgy, hogy a globális krízis pozitív hozadéka lehet, hogy a férfiak elkezdik jobban összeegyeztetni munkájukat a családi életükkel; több kutatás is feltárta, hogy az apák több részt vállaltak a gyerek körüli teendőkből, mint a pandémia előtt. A Harvard Egyetem tanulmánya szerint a megkérdezett apák 68 százaléka állította azt, hogy a járvány óta közelebb érzi magát a gyerekéhez, 57 százalékuk pedig azt mondta, jobban megbecsülik párjukat. Azok az apák, akik részt vettek a gyereknevelés játékosabb aspektusaiban, elkezdtek több részt vállalni a gyereknevelés leginkább anyákra háruló feladataiban – állapították meg Holly Birkett és Sarah Forbes kutatók, akik úgy gondolják, hogy az időszakos lezárások, iskolabezárások, valamint a home office széleskörű elterjedése mellett az olyan gondozói szerepek is fejlődésnek indultak, aminek megtörténtére egyébként évtizedekig várnunk kellett volna. A kutatók szerint
a 2020/21-as év átalakította azt, ahogyan a társadalom az apaságot látja, sőt a második világháború óta (amikor is egyre több lett az egyszülős család) a legmélyebb elmozdulást okozhatja a gyerekneveléssel kapcsolatos felelősség terén.
Árvai Nóra pszichológus úgy véli, fokozatosan változnak át a tradicionális apai szerepek, egyre több kiadvány, könyv jelenik meg kifejezetten az apák számára is, kezd a köztudatban trendi lenni involvált és törődő apának lenni, ám a jelenlegi apagenerációban még két elvárás működik.
„A nyugati kultúrákban, ha egy nő várandós lesz, onnantól kezdve, minden róla és a pocakjában fejlődő babáról szól. Ha az anya például nagyon vágyott már gyerekre, és várandós lesz, befelé fordulhat, megváltozik, érzékenyebb lesz, másképp reagál a dolgokra, a férfi pedig kívülről, mintegy kirekesztve nézi ezeket a testi és lelki változásokat. Mindenki a nő pocakját akarja simogatni, mindenki azt kérdezi az apától, hogy van a felesége, a férfi pedig egyre inkább elfelejtődik” – mondja a szakember, aki Az Együttszülés Kézikönyve című könyvében ír arról, hogyan befolyásolja a szülő nők élményét az apa korai jelenléte, és milyen hagyományokat találunk az apaság és az anyaság élményének megkönnyítésére. „A mi kultúránkban nemigen adnak teret annak, hogy az apa is a középpontban lehessen, hiszen a társadalom által ráosztott macsószerep fontosabb ennél. Elvárják tőle, hogy ő legyen a kenyérkereső, ne féljen semmitől, sőt most, hogy édesapa lesz, legyen legény a gáton. Ezek az elvárások ráadásul egyre többfélék, hiszen egyszerre van jelen a régi hozzáállás, miszerint a férfi nem sír, a férfi erős, illetve egy újabb trend is, hogy egy férfinek jelen kell lennie, törődnie kell a várandós feleségével, el kell kísérnie vizsgálatokra, örülnie kell az első szívdobbanásoknak. Egy mai férfinak tehát egyszerre kell kőkeménynek és gyengédnek is lennie bizonyos helyzetekben, amikor a családjáról, gyerekről van szó. Legény legyen a talpán, aki ennek megfelel.”
Árvai Nóra
„Amikor megszületik a baba, ez az elhanyagoltság fokozódik – folytatja Nóra. – Ami az apáknak jár ma Magyarországon, az egy tejfakasztó buli és törvény szerint öt nap apasági szabadság, ami elképesztően kevés idő, ami alatt nem tudnak családdá formálódni, megismerni egymást. Ez az öt nap tőlünk nyugatabbra viccnek számít, ahol akár hosszú hetekig, hónapokig otthon maradhatnak az apák, és ők is megtapasztalják, hogy ugyanolyan felelős szülők, ugyanolyan kapcsolatban lehetnek a gyerekeikkel és ugyanúgy el tudják látni a babát, mint az anyák. Az apák kiszorultsága persze nem érvényes mindenkire, hiszen minden család más, mások a megküzdési stílusaik, az erőforrásaik, a szociális támogatottságuk – rengeteg mindentől függ az, hogy a gyerek születésével járó normatív krízishez (normál életfolyamatok változásaiból adódó krízisek) hogyan tudnak alkalmazkodni” – teszi hozzá.
„Ekkor jöttem rá, hogy végérvényesen apa lettem”
A szakember szerint sokat hallani arról, hogy az apák akkor találnak rá igazán a gyerekükkel való kapcsolatra, amikor – több édesapát is idézve – „már lehet a gyerekkel mit kezdeni”, ami általában a verbális kommunikáció kinyílásával kezdődik meg. Így volt ezzel Balázs is, akinek a gyerekkel való kapcsolatát nemcsak az idő múlása, hanem az összezártság is elmélyítette. „Én a járvány alatt közelebb kerültem a saját gyerekemhez, mivel össze vagyunk zárva, anya dolgozik, a bölcsőde meg bezárt. Ez egybecseng azzal, hogy az apák később jutnak el a gyermek elfogadásához, mert egyrészt alapjában tökfejek, másfelől eltérő a percepciójuk. Alighanem minden szülő aha-élményeként vonul be az emlékezetbe, amikor hazaviszik a csecsemőt, kicsomagolják a pelenkázóasztalon, és összecsapják a kezüket: jézusom, mihez kezdünk ezzel a visító békával?! Az anyukákban hormonok és ösztönök munkálnak már jó ideje, ezért azonnal tudják, mi a dolguk – legalábbis ezt írják róluk az internetek –, az apukák azonban más fán termettek, jó esély van arra, hogy tanácstalanul, miafenétkeresekénitt arckifejezéssel téblábolnak a poronty körül. A statisztika és a szóbeszéd szerint nagyjából három év kell ahhoz, amíg az apák feldolgozzák, hogy gyerekük (konkrét esetünkben: fiuk) van, átlagosan ennyi időbe telik – legalábbis az apák satnya percepciója szerint –, amíg a vegetatív porontyból önálló entitás lesz, határozott én- és öntudattal, markáns véleménnyel. Vagyis partner válik a gyerekből. Családtag, nem visító béka – magyarázza Balázs, akinek konkrét élménye is fűződik ehhez a felismeréshez a karantén alatt:
Amikor először küldött el a francba, tudatosodott bennem, hogy van itt egy emberi lény, akinek a véleményét ezentúl mindig figyelembe kell vennem.
Az anyja pártját fogta egy vitában, és pár perc gondolkodás után el kellett ismernem, hogy igaza volt. Félelmetes élményként hatott rám. Ekkor jöttem rá, hogy végérvényesen apa lettem. És ettől már soha nem szabadulok. De nem is akarok.”
Hasonlóan érez Laci is, aki kislányának két és fél éves korától ugyanakkora arányban vállal részt a nevelésben, hiszen volt feleségével a váláskor megegyeztek abban, hogy hetes váltásban lesznek a gyerekkel. Mivel videógyártással és vágással foglalkozik, eleve sokat volt otthon, a járvány annyiban változtatta meg az életüket, hogy tízéves kislánya is otthon tanult, mivel a második hullám végéig nem engedték iskolába. „Gyakorlatilag a válás jelentette a kislányommal való igazi kapcsolat kezdetét. Amíg együtt voltunk az anyukájával, ő volt többet vele, én pedig dolgoztam. Amikor én csináltam valamit a gyerekkel, akkor is inkább a volt feleségem elképzelései szerint, az ő útmutatását követve, az ő útját járva. Attól, hogy szétmentünk, és megbeszéltük, hogy fokozatosan átállunk arra, hogy fele időt lesz itt és ott, hirtelen azt éreztem, itt áll előttem egy gyerek, és ki kell találnom, mit csináljak. Egy nap alatt leesett, hogy rá kell találnom a saját utamra. Egy este elkezdtem zenét hallgatni, és rájöttem, hogy ez a két és fél éves gyerekemnek is tud élményt okozni, és együtt is tudunk zenét hallgatni.
Innen indul ez a saját út, ami nem feltétlenül azonos azzal, amit eddig láttam a szülőségből.
Úgy nőttem fel, hogy azt hallottam otthon, a gyerek munka, lemondással jár, korlátoz, ezért nem is akartam gyereket. Amikor mégis szülő lettem, rájöttem, hogy a gyerekkel együtt lenni ugyanolyan örömteli együttlét lehet, mint másokkal, ha képes vagy megtalálni ennek a speciális helyzetnek a jó oldalait. Ez a felismerés fokozatosan átalakította az egész életemet, és úgy szerveztem a dolgaimat, hogy minél több időt tudjak a kislányommal lenni. Érdekes módon akkor kezdtem elérni más dolgokat is, amikor elengedtem a stresszt, hogy csak a karrieremre koncentrálok, és többet figyeltem a gyerekre.”
Laci tehát nemcsak a jó részét, az esti játékot, a hétvégi focizást veszi ki a nevelésből, mint amit hagyományosan az apák feladatának tulajdonít a társadalom, mégis úgy gondolja, a mindennapi kötelezettségekben is meg lehet találni az örömöt. „Jó azt látni a gyereken, hogy biztonságban érzi magát, meg tudja beszélni, mi történt vele, megtanítod olvasni, biciklizni, és elbringázni az iskolába, segíteni neki, hogy az online oktatás élvezetesebb legyen, vagy suliváltáskor megélni vele, hogy milyen kalandok várnak rá. Megélem azt is, milyen lemondani valamiről azért, hogy ezzel adhassak neki. Megtanultam, hogy a szülőség része az is, ha adsz valamit neki, de nem te aratod le érte a babérokat. Persze állati nagy szívás hajnalban kelni, de öröm itthon lenni a gyerekkel.”
