nlc.hu
Család

Drágábbak lehetnek idén a lakodalmak

Ceremóniamester Szövetség vezetője: másfélszeresére drágulhatnak a lagzik

A sok bizonytalanság miatt kúszhatnak fel az árak, párok pedig azzal próbálnak spórolni, hogy szűkebb körben ünnepelnek.

Ha minden igaz, akkor néhány hét múlva feloldják a lakodalmak megtartásának a korlátozását, és a részletek még nem ismertek, például, hogy kell-e védettségi igazolvánnyal rendelkezni az ünneplőknek. Tóth Mihály, a Ceremóniamester Szövetség vezetője a Blikknek elmondta, sokan voltak, akik az elmúlt hónapokban a járványhelyzet ellenére sem halasztották el az esküvőjüket, de lakodalmak felét későbbre tolták. 

Nem lehet behozni minden elmaradást, mert nem lesz annyi helyszín és főképp a pincérből, szakácsból van hiány, ők a kereskedelembe mentek át. Azt gondolom, másfélszeresére drágulnak a lakodalmak.

– tette hozzá.

Szerinte a drágulásnak nem csak az oka, hogy a szolgáltatók így próbálják pótolni a kiesett bevételeket, hanem a sok bizonytalanság is. „A házasodók azt szeretnék, hogy ne bukjanak, ha megint halasztani kell a lagzit. A lakodalmak egy részét pedig már csak jövőre lehet megtartani, de hogyan tervezzen egy étterem a húsárakkal egy évre előre? Ezeket a kockázatokat valakinek meg kell fizetni.”

A párok közben megpróbálnak spórolni, kicsit szűkebbre veszik a vendéglistát, vagy lakodalom helyett inkább egy kisebb összejövetelt tartanak. „A vendégsereg délután gyűlik össze, pár órát tart az egész, azután csak a legszűkebb baráti kör megy mulatni. Így olcsóbb, mert szállás sem kell.”

esküvő

Fotó: Pixabay

Lakodalom koronavírus idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése