Vivian Cunninghamnek két gyereke, három unokája és három dédunokája van, és az elmúlt hat évet tanulással töltötte, hogy megszerezze a diplomáját az alabamai Birminghamben.
Mindig azt mondom, hogy kövesd az álmaidat, ne hagyd, hogy bárki lebeszéljen róla, folytasd, és hagyd, hogy Isten vezessen az utadon
– mondta a nagy esemény után. A szombati diplomaosztóra az egész családja elkísérte és mindenki nagyon büszke rá – írta meg a yahoo.
Nagyon örül neki, hogy a diplomázásával nemcsak a barátait, hanem a családtagjait is motiválni tudja, ugyanis a családjukban nagyon fontos szerepe van az oktatásnak.
A kisebbek a családból azt mondták, hogy ha én képes voltam rá, akkor nekik is menni fog.
A tanulás így sem volt könnyű, párszor arra gondolt, hogy feladja, de a családja és az egyetemi tanárai is mögötte álltak, és nem hagyták, hogy eltérjen a céljától. Cunningham 29 évig dolgozott gondnokként, majd hat évig vezette az Alabama Power Company postázóját, ahonnan 1992-ben vonult nyugdíjba. Nyugdíjba vonulása után a cég edukációs programja segítségével jogi asszisztensnek képezte ki magát, de ő ennél is tovább akart lépni: egyetemi diplomát akart. Felvették az egyetemre, ahol esti iskola formájában járt órákra: a diáktársai feleannyi idősek voltak, mint ő, vagy még annál is fiatalabbak. A legnagyobb kihívást azonban a járványidőszak hozta a számára, ugyanis a számítógép nem az ő világa, de a lánya segítségével megtanulta, hogyan kell részt venni a virtuális oktatásban, így végül sikeresen lediplomázhatott. A terve most az, hogy tovább tanuljon. Van még hová fejlődnie, ugyanis mi már számoltunk be 90 évesen diplomázó nagyiról is.