nlc.hu
Család
Kómában fekszik a magyar fiú Németországban

Kómában fekszik Mannheimben egy magyar fiú, de nem tudni, mi történt vele

B. Erik még május első felében utazott Németországba, hogy dolgozzon, és rendbe szedje az életét.

A Vasárnapi Blikk írása szerint az otthonától, Tiszalúctól majdnem ezer kilométerre, egy német kórházban fekszik kómában, és az életéért küzd a 19 éves B. Erik, miután rejtélyes körülmények között szerzett súlyos sérülésekkel május 12-én az intézménybe szállították.

„Egy ismerőse szerzett neki munkát, állványozással foglalkozott volna, egy időre még a szerelmét is itthon hagyta, de tudomásunk szerint nem állt munkába. Mindennap beszéltünk, ám május 12. után elérhetetlenné vált, semmit nem tudtunk róla. A testvére egyébként szintén Németországban dolgozik, de ő egy másik városban él, onnan messze. A nemzetközi körözés miatt a rendőrökkel is beszéltem, de miután egy helyi Facebook-csoportban is megosztottuk az eltűnését, egy nővér jelentkezett, akinek ismerős volt a fiam arca a kórházból. Így derült ki három nappal később, hogy ott fekszik kómában – mesélte a lapnak Macsinga Mónika, Erik édesanyja, aki azóta is próbálja kideríteni, hogy vajon mi történhetett a fiával. – Azon a bizonyos szerdán állítólag valamilyen kábítószert fogyaszthatott, amitől összevissza beszélt. A társai szerint azt állította, hogy be van csipelve, üldözik, és meg akarják ölni. A lakótársai végül még aznap transzferrel hazajöttek Magyarországra, őt pedig otthagyták. Állítólag nem volt beszámítható állapotban, elszaladt a kocsitól, de akkor sem értem, hogy miért kellett magára hagyni. Azóta tudtunk beszélni egy másik emberrel, aki nem sokkal később találkozott vele, és neki is ugyanazokról beszélt. Egy másik beszámoló szerint egy kocsi mellett feküdve is látta valaki.”

Mannheim a térség gazdasági és kulturális központja, több mint 300 ezer ember lakja / Fotó: Pixabay

Mannheim a térség gazdasági és kulturális központja, több mint 300 ezer ember lakja (Fotó: Pixabay)

Mónika elmondta, hogy fia súlyos koponyasérülésekkel fekszik, és kómában van. A fiúnak belső vérzése volt, a mellkasa sérült, a lábában is eltörtek a csontok. Azt nem lehet tudni, hogy Erik bűncselekmény áldozata lett, vagy baleset érte. „Kritikus az állapota, ezért imádkozunk érte, hogy jobban legyen. Úgy tervezte, hogy rendbe szedi az életét, rengeteg terve volt, de most egy pillanat alatt minden romba dőlt. Számomra nagyon gyanús az, hogy arról hallucinált, hogy meg akarják ölni, aztán ilyen súlyos sérülésekkel kerül kórházba. Kétlem, hogy baleset érte, számomra már csak az a kérdés, hogy ki és miért bántotta” – tette hozzá Mónika.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top