nlc.hu
Család

Elképesztő zsarolási ügyre került pont

Beköltöztek a házába és több mint 100 millió forintot csaltak ki tőle

A csalási ügy már évek óta tartott, de csak most kapták el az elkövetőket.
zsarolás

Beköltöztek a házába és több mint 100 millió forintot csalhattak ki egy 64 éves férfitól Budapesten – számolt be az RTL Híradó. A vállalkozót 4 évig zsarolták, fenyegették. Azt mondja, több feljelentést is tett, de bizonyíték hiányában sokáig nem indult nyomozás. Végül kiköltözött saját házából, és úgy tett feljelentést. 

A csalás áldozata elmesélte az RTL Híradónak, hogy a válása utáni időszakban egy társaságban megismert egy akkor 30 éves zenészt, akivel akkor összebarátkoztak, és megengedte neki, hogy beköltözzön a házába. A fiatalabb férfi először csak kölcsönöket kért, majd teljesen átvette az irányítást az idősebb férfi élete fölött, még a telefonját is ellenőrizte. Egy idő után több kölcsönt nem kapott, így elkezdte fenyegetni és zsarolni. Erre az idős férfi többször is feljelentést tett.

Később azonban kibékültek, és a zenész bemutatott a vállalkozónak egy 24 éves nőt. A nő idővel teherbe esett, és azt állította, hogy a vállalkozóé a baba. Először szépen, majd a zenész segítségével egyre erőszakosabban kért pénzt a vállalkozótól, aki ismét feljelentést tett. A zsarolókat ezután kapták el.

Az újpesti Rendőrkapitányság zsarolás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top