nlc.hu
Család
Végre hazalátogathatnak a külföldön élő magyarok

Koronavírus: nagyon hazavágynak már a külföldön élő magyarok

A pandémia miatt jó ideje nem találkozhattak a szeretteikkel.
cset

Hazavágynak a külföldön élő magyarok. Mint a Tények Plusz riportjából kiderül, van, aki már lassan két éve nem látta a szüleit, és csak telefonon vagy levélben tudják tartani a kapcsolatot a szülők életkora miatt. A honvágy már nem tart sokáig, nyáron a legtöbben végre találkozhatnak szeretteikkel, barátaikkal, családjukkal.

A Tenefirén tengerészként dolgozó Juhász Kristóf karácsonykor hazalátogatott volna, de az akkori helyzet alaposan keresztülhúzta a számításait: a leállt légijáratok miatt 2 hónap helyett 6 hónapra ragadt Nyugat-Afrikában.

A Londontól 110 km-re, Southamptonban élő Pénzes László is hasonló helyzetben van, mint Kristóf: jó ideje nem látták már a 80-s éveikben járó szüleiket. Elmondása szerint most először fordult elő az, hogy közel két éve nem tudott hazautazni Magyarországra a vele kint élő feleségével és gyerekeivel. „Nagyon nehéz időszak volt, (…) szinte már a centimétereket vágjuk a mérőszalagon, ugyanis idén augusztusban szeretnénk már hazautazni” – árulta el az Angliában súlyos koronavírus-fertőzésből felépült László, aki ugyan 2 hétre tervezi az otthoni tartózkodást, de szerinte 2 hónap sem lenne elegendő bepótolni ezt a hosszú, kimaradt időszakot.

A Tények Plusznak nyilatkozó pszichológus szakember a találkozás miatti vágy nagyon erős tud lenni az emberekben, ez egyfajta pozitív stresszt alakít ki.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top