nlc.hu
Család

A diplomaosztón lepte meg nővérét a katona

Egy évig nem látta a szeretett katona bátyját, aki egyszer csak feltűnt a diplomaosztóján

Óriási meglepetésben volt része Emily Boothnak, aki imádja a tengerészgyalogos bátyját, Ryan Boothot, viszont a pandémia miatt már egy éve nem látták egymást. A fiú épp a lány diplomaosztójára tudott hazajönni, ráadásul az érkezését titokban tartotta előtte.

Ryan Booth tengerészgyalogosként szolgál az Egyesült Államok hadseregében, és a pandémia miatt az eltávozás nem úgy működött, mint régen, így már egy éve nem láthatta a családját. Szerencsére a szabályok mostanában változtak, így végre hazautazhatott, ráadásul az időzítés nem is lehetett volna jobb, hiszen a húga, Emily az ápolói diplomáját épp azon a hétvégén vehette át – írja a Fox News.

A meglepetést végül a testvérpár rendőrként szolgáló apja, Jeffrey Booth hozta össze. Lebeszélte az iskolával, hogy a diploma átadásának pillanatában Ryan is felmehet majd a színpadra, hogy meglepje a húgát, és még azt is elintézte, hogy Ryan előtte pár napon át ne nagyon kommunikáljon a testvérével, nehogy lebukjon a tervük. A nagy esemény jól sikerült, és Emily annyira meglepődött, hogy valósággal sokkot kapott, így nem is mondott semmit a színpadon. Ryan csak néhány napot tölthet a családjával, majd egy támaszponton kell bejelentkeznie.

Katonadolgok az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top