nlc.hu
Család
5 jel, hogy bántalmazó a párod

Az első veszekedés sokat elmond a párodról – ismerd fel a jeleket és menekülj!

Az első veszekedés több üzenetet rejt egy párkapacsolatban, mint gondolnád. Ezekre a figyelmeztető jelekre figyelj!

Mielőtt összebútoroznál életed párjával, tudatosan figyelj oda a figyelmeztető jelekre, amik miatt esetleg óvatosabban érdemes bizalmat szavazni a másiknak. Egy párkapcsolatban nem maga a konfliktus a probléma, hiszen természetes, hogy két ember olykor nem ért egyet egymással, hanem az számít, hogy ezt a konfliktus hogyan kezeli párod és milyen reakciókat vált ki belőle az, ha ellentmondasz neki. Matthew Walters párkapcsolati tanácsadó szerint ezért olyan fontos, hogy az első veszekedés során alaposan figyeld meg a viselkedését, hogy kiszúrd a következő figyelmeztető jeleket és inkább menekülj a kapcsolatból.

1. Nem fogadja el az érzelmeidet és tapasztalataidat

Sőt, egyenesen érvényteleníti azt, amit érzel, és amit próbálsz neki elmondani. Olyanokat mond, hogy túlérzékeny vagy és csak kitalálod, meg persze az nem is úgy volt, ahogy átélted. A vita végén úgy érzed, elbizonytalanított a saját józan ítélőképességedben, és biztos veled van a baj, amiért ilyen érzéseid vannak.

2. Nem vállal felelősséget

Egy konfliktusban sokan azonnal védekező álláspontra helyezkednek, ami még normális emberi reakció. Ha viszont ezzel együtt jár az is, hogy a párod a nagy védekezésben semmiért sem hajlandó felelősséget vállalni, hanem mindenért téged hibáztat, akkor ott valami gond van.

A veszekedés sokat elmond a párodról

Figyelj a jelekre! (Kép: Getty Images)

3. Nem hajlandó engedni az álláspontjából

Lehet valaki makacs természetű, de konfliktus esetén egy párkapcsolatban van azért egy határ, amikor már engedni kell az álláspontunkból. Ha ez nem következik be, és a párod egy kicsit sem hajlandó elmoccanni a saját elképzeléseitől, az azt jelenti, hogy meg sem hallja, amit mondasz, és az életed egy nagy hatalmi harc lesz mellette, amely során folyamatosan neked kell kompromisszumot kötnöd.

4. Nem tiszteli a döntéseidet

Az egyik legnagyobb felkiáltójel a tiszteletlenség egy párkapcsolatban, egyértelműen menekülni kell attól az embertől, aki nem fogad el és nem szeret úgy, ahogy vagy. Amikor a párod nem tiszteli a döntéseidet, akkor az azt jelenti, hogy ebben a párkapcsolatban nincs sok esély arra, hogy szeretve érezd magad. Az a párkapcsolat, amiben tojáshéjakon kell járkálni és bűntudatot kelt, egyáltalán nem kell neked.

5. Csak a hibáidra koncentrál

Egy olyan emberrel párkapcsolatban lenni, aki folyton csak kritizál és nagyítóval keresi a hibáidat, maga a pokol hosszú távon. Természetesen ő tökéletes, nem hibázik semmiben, és amit mond, az szentírás. Mindezzel villámgyorsan lerombolja az önbizalmadat és elbizonytalanít a saját értékeidben, az ilyen embert jobb, ha minél hamarabb eltávolítod az életedből.

A jó kapcsolat titka:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top