nlc.hu
Család
A Pfizer vakcina ritka halálos mellékhatása

Ritka mellékhatás: Szívizomgyulladást okozott az egyik oltás egy új-zélandi nőnél

Ez lehet az első olyan eset, amikor kifejezetten az oltás, illetve annak szövődménye okozza valakinek a halálát.

Elhunyt egy új-zélandi nő, miután megkapta a koronavírus elleni oltását – jelentette a BBC alapján a hvg.hu. A lap emlékeztet: ez lehet az első olyan eset, amikor kifejezetten az oltás, illetve annak szövődménye okozza valakinek a halálát.

koronavírus elleni vakcina

Oltáshoz készítik elő a a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagot a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban 2021. augusztus 4-én. (Fotó:
MTI/Vasvári Tamás)

Jelen esetben feltehetően szívizomgyulladás volt a mellékhatása a Pfizer-BioNTech vakcinájának, azonban a pontos okot egyelőre nem tudjuk, azt majd csak a boncolás után lehet megállapítani.

Korábban a világ több pontjáról is jelezték, hogy a vakcinák beadása után közvetlenül hunyt el valaki, azonban

minden esetben kizárták, hogy közvetlenül az oltóanyag okozta volna a halált.

Az Európai Gyógyszerügynökség figyelmeztet: az oltás mellékhatásainak továbbra is kisebb a kockázatuk, mint a koronavírusnak – írja  a lap.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top