nlc.hu
Család
Öt dózis koronavírus-vakcina tíz nap alatt

Tíz nap alatt öt dózis háromféle koronavírus-vakcinából? Simán!

Folyamatosan átverte a rendszert a kitartó vakcinacsaló.
Koronavírus-oltás Brazíliában

Legalább öt dózis koronavírus-vakcinát sikerült beadatnia egy brazil férfinak tíz nap alatt -közölték a riói hatóságok. A meg nem nevezett vakcinacsaló májusban kezdte a maratoni oltakozást, és folytatta volna ki tudja, meddig, ha le nem kapcsolják júniusban. Pfizer, AstraZeneca, Coronavac – ezek voltak a választott vakcniái, az elsőből és az utolsóból kettőt is sikerült szereznie.

A hatóságok először azt hitték, rendszerhiba okozta, hogy a férfi adatlapján ennyiféle vakcina és időpont szerepel. Kiderült azonban, hogy az oltópontok bemondás alapján rögzítették, hogy oltott-e már az illető, és első vagy második dózisról van-e szó, így a megfelelő helyeken sorba állva könnyedén kicselezte a rendszert az oltásmániás. Most azt vizsgálják, egyedi esetekről van-e szó, vagy az egész rendszer rosszul működik – közölte a riói népegézsségügyi hivatal.

A botrány ráadásul most robbant ki, amikor is súlyos vakcinahiányban szenved egész Brazília, ahol már azzal is be lehet kerülni a hírekbe, hogy valaki így vagy úgy, de harmadik oltáshoz jutott.

A férfi mellesleg jól érzi magát, sem a mellékhatások és – természetesen – sem a vírus nem döntötte le.

Forrás: Oddity Central, kiemelt kép: Fabio Teixeira/NurPhoto via Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top