Neked szól a levél, kedves szülő, aki érzed belül, hogy már nem kell olyan szorosan fogni a kamasz gyereked kezét, mégis nehezen engeded el, hogy a saját útját járja. A középiskola márpedig a szociális újjászületés időszaka, ha magadhoz láncolod a gyereket, többet árthatsz neki, mint gondolnád.
Megértelek, hogy miért nehéz. A kamaszkor nagyban hasonlít arra az időszakra, amikor kis ovisok voltak a gyerekek és tétlenül kellett nézni, ahogy az óvónéni átveszi a helyünket, és többet van intézményben a csemete, mint otthon. Az elengedést kényszernek, de közben örömnek is éltük meg, amitől aztán jól összezavarodtunk és a végén már azt sem tudtuk, miért zokogunk az ovi kapuján kilépve, útban a munkahelyünk felé.
Egyrészt a megkönnyebbüléstől, másrészt a félelemtől sírtunk, hogy nem lesz ránk szüksége annyira mostantól. Amikor középiskolába megy, valami nagyon hasonló folyamat játszódik le a lelkedben.
A kamasznak egyre kevésbé van szüksége a szülőkre, egyre több figyelem hárul a barátokra, kortársakra, már nem igazán számít, mit gondolsz, sokkal többet nyom a latban, hogy az osztálytársai hogyan állnak hozzá. Fájdalmas élmény, de hidd el, ez a természetes és el kell engedni, hogy később visszatérjen. Tudomásul kell venni, hogy eljött az az idő, amikor nem te vagy a főszereplő az életében, és nem irányíthatod már a tetteit. Vagy nem szólhatsz bele igazán, hogy milyen ruhát vegyen fel – megpróbálni persze meg lehet, csak annak jó eséllyel ajtócsapkodós következményei lesznek. Abba sem igazán lesz már beleszólásod, hogy milyen aktív az órákon, mennyire tanul szorgalmasan, bár lehet motiválni, de az eszközeid a gyerek 15 éves kora felett nem annyira hatásosak, mint régen.
A kamaszkor az újjászületés és elengedés időszaka (Kép: Getty Images)
Nem védheted meg és nem is szabad eltiltani attól, hogy bulizzon, alkoholt igyon, koncerteken ugráljon, táncoljon hajnalig a barátaival (már amennyire a járvány engedi). Ha tiltod, annál jobban menni akar. Ha lebeszéled, burokban tartod, csak kitolod a lázadó korszakot. Ha lelki terrorral próbálkozol, nevetségessé teszed magad. Persze szó sincs arról, hogy ne foglalkozz a saját gyerekeddel a középiskolától kezdve, csupán az a legjobb, ha megtalálod az arany középutat és nem mászol bele az életébe feleslegesen, de ott vagy, támogatod, segíted, amikor szüksége van rád.
Reménykedhetsz csak, hogy jól leraktad az alapokat, jól nevelted, megadtad a gyereknek azt a biztos talajt, amin most már egyedül, önállóan is tud menni úgy, hogy néha kell csak fogni a kezét.
Ahogy Vekerdy Tamás a Kamaszkor körül című könyvében olyan találóan megfogalmazta: „(…) a kamaszt csak kamaszkora előtt lehet és kell nevelni. (Kamaszkorú gyerekeinkkel szemben mi, felnőttek, azt hiszem, már csak úgy viselkedhetünk, mint a jó tréner. A jó tréner, aki elengedi a sportolót, hogy most már egyedül ugorjon, egyedül lengjen, de azért még ott áll mögötte, mellette, és mielőtt lezuhanna, mielőtt karját törné, bokáját ficamítaná, el tudja kapni egy mozdulattal.) (…) A kamaszkort szokták a második születés korának is nevezni. Akkor, az első születéskor egy elkülönült kis test szakadt ki az anya testéből, és jött a világra – most egy elkülönülő személyiség szakad ki a család érzelmi burkából, hogy a világgal és önmagával egyedül is szembenézzen.”
Amikor elengeded idén a középiskola első napján a gyerekedet, tedd fel magadnak a kérdést: te milyen szülőkre vágytál, amikor ennyi idős voltál? Milyen lett volna kamaszkorodban, gimnazistaként az ideális szülő számodra? Olyan, aki mindig a nyomodban van, a nyakadban liheg, a tanulással zaklat lépten-nyomon és kritizálja a barátaidat vagy a stílusodat? Vagy olyan szülő lett volna megfelelő neked is, aki bízik benned – és a saját nevelésében – annyira, hogy képes elengedni a kezedet és biztos háttérországként támogatja, segíti az utadat? A válasz egyértelmű, most, ebben a jelentőségteljes pillanatban, a középiskola elején kell eldöntened, milyen szülő akarsz lenni, bízz magadban és a gyerekedben, és hagyd, hogy felfedezze a saját útját.
