nlc.hu
Család
Parragh László homofób nyilatkozata

Igazolást kell majd benyújtani a tesitanároknak, hogy háltak már nővel?

Parragh László arról beszélt nyilvánosság előtt, hogy nem szeretné, ha homoszexuális testnevelő tanára lenne a fiának. Az miben jobb, ha heteroszexuális tesitanára van kislányoknak?

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László egy tanévnyitó ünnepségen tartott beszédében nem bírta magába fojtani ellenérzéseit a homoszexuálisokkal szemben: „Azt már nehezen viselem, amikor mondjuk a kilencéves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik.” Mondta mindezt úgy, hogy nyilván több száz kiskorú gyerek hallgatta a szavait. Igazán szólhatott volna neki valaki, hogy amikor egy tanévnyitón beszél a meleg testnevelő tanárról, akkor épp megsérti a törvényt, ami tiltja a homoszexualitás megjelenítését a 18 év alattiak számára. Ám most tekintsünk el attól, hogy politikailag mennyiben kifogásolható ez a dolog és nézzük meg más oldalról.

Nem a homoszexuális tesitanárral van a gond

Vajon kivel van a nagyobb gond – tettem fel magamban a kérdést -, Józsi bácsinak, aki felnőtt férfival él otthon a négy fal között, és lelkiismeretesen tanítja a gyerekeket bordásfalra mászni, vagy Parragh bácsival, aki szexuális vonzalom tárgyaként utalt egy kisfiúra a tanévnyitó beszédében. Megsúgom: a kettő közül Józsi bácsi az, aki rendben van, elvégzi a munkáját és különbséget tud tenni a felnőtt szerelmi élete és a tanítványai között, ugyanis csak homoszexuális és nem pedofil. Egy közösségi oldalon láttam a legfrappánsabb reakciót Parragh beszédére:

Papa, ha nem látod a különbséget aközött, hogy valaki a fiúkat vagy a férfiakat szereti, akkor tőled kell félni.

Ez az egyik fontos gondolat, amit jegyezzünk meg, amikor a Parragh-féle nyilatkozatokat fogjuk látni a jövőben is: összemosni a homoszexualitást a pedofíliával nagyjából olyan nagy butaság, mint a szárazföldön lélegezni tanítani a halakat.

Ami pedig még érdekesebb felvetés ezzel a nyilatkozattal kapcsolatban: az egyik közösségi oldal női felhasználói egy emberként hördültek fel és csak úgy ontották magukból a saját gyerekkori történeteiket, amikor a heteroszeuxális tesitanáruk hozta őket kényelmetlen helyzetbe fogdosással, beszólogatással, szexuális töltetű célzásokkal. Ezek a nők 20-30 éves történetekről beszéltek, amire persze lehetne legyinteni, hogy ma már más világot élünk, csak sajnos nem lenne igaz, ha ezt mondanánk, hiszen a mai napig a gyerekeink is beszámolnak hasonló esetekről. A saját gyerekem gimnáziumában például ki is rúgták a testnevelő tanárt, mert fogdosta a 15 éves lányokat, akik szerencsére vették a bátorságot és bepanaszolták az igazgatónál. De nem mindenki ennyire talpraesett, régebben talán ez valóban más volt, kevésbé mertünk a felnőttekhez fordulni, ha zaklatást tapasztaltunk, mert borítékolható volt, hogy úgyis a tanároknak fognak hinni. Ezért is maradt élénk traumaként a következő megszólalókban a saját történetük, és ezért érintette olyan mélyen őket Parragh megszólalása.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az országos szakképzési tanév megnyitóján Csongrádon 2021. augusztus 30-án. MTI/Rosta Tibor

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az országos szakképzési tanév megnyitóján Csongrádon 2021. augusztus 30-án. MTI/Rosta Tibor

Nem érdekes, hogy heteroszexuális, biszex vagy ufó

„Az én sztorim 35 évvel ezelőtt volt, általános iskola felső tagozaton, amikor már elkezdtünk nőiesedni – meséli az első megszólaló. – A tesitanár teljesen rám volt kattanva. Érdekes módon mindig csak nekem kellett segítenie, például megfogdosni a lábamat kézenállás közben, vagy csak a vállamra tenni a kezét, amikor magyarázott. Nem volt az egész annyira egyértelmű, hogy másnak feltűnjön, és ha elmondtam volna bárkinek, simán kimagyarázható lett volna, de nekem kényelmetlen érzés volt ez a sok kéretlen érintés a tanár részéről. 13 éves fejjel, főleg abban az időben nem lehetett neki szólni, hogy álljon már le és hagyjon békén.”

Soha, senkinek nem szólt a dologról, mert annyira szégyellte saját magát, mintha ő lett volna a hibás azért, mert a tesitanár így viselkedett. És felteszi ő is a kérdést, hogy miért lenne más a helyzet, ha hetero tanár segít a lányoknak, ha amúgy nincs benne hátsó szándék, mintha egy homoszexuális tanár teszi ugyanezt? Mi köze a tanárok szexualitásának ahhoz, hogy alkalmasak-e tanárnak? Mert az elég egyértelműnek tűnik, hogy akiben vonzalom ébred egy kiskorú, bármilyen nemű gyerek iránt, annak el kéne tűnni az iskolából, szexuális irányultságtól függetlenül. A megszólaló hozzáteszi:

Az én történetemben például egyáltalán nem érdekes, hogy heteroszexuális, biszex vagy ufó volt a tesitanár, csak az számít, hogy perverz volt, aki kiskorú lányokat fogdosott és mégis maradhatott pedagógus.

„Amiről Parragh beszél, annak semmi köze a szexualitáshoz – szögezi le a második megszólaló –, csak a pedofíliát már megint sikerült összekeverni a homoszexualitással. Szegény tesitanárokat most jól pellengérre lehet állítani, pedig a többség egyáltalán nem viszi a munkahelyére a szexualitását, mert amúgy normális emberekről van szó, nem pedig pedofilokról. Nekem is van olyan történetem, amiben fogdosta a tanár 30 évvel ezelőtt a lányokat, és senki sem mert szólni semmit, mert úgyis csak eltusolták volna az ügyet. Azon érdemes lenne elgondolkodni, hogy ezek a történetek általában heteroszexuális férfiakról szólnak, nem pedig homoszexuális emberekről. Meg egyébként hogyan akarná orvosolni a meleg testnevelő tanárok témakörét Parragh László?

Igazolást kell majd benyújtani a tesitanároknak, hogy háltak már nővel?

Esetleg lesznek majd szexuális irányultságot ellenőrző bizottságok, akik kivonulnak a tesitanárokhoz körülnézni, hogy kivel osztják meg az ágyukat? Hogy gondolja ezt a gyakorlatban? Valaki szólhatna azoknak, akik eljátsszák mostanában a nagy gyerekvédelmet odafenn és közben ilyen kijelentéseket tesznek, hogy összevissza keverik a fogalmakat.” Csak egyet tudok érteni mindkét megszólalóval és azt tanácsolnám a nyilatkozóknak és beszédet tartóknak, hogy gondolkozzanak, olvassanak, tájékozódjanak, mielőtt kinyitják a szájukat, sok bajtól megkímélhetnék magukat és minket is.

Homofóbia Magyarországon:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top