nlc.hu
Család

Átadták a Civil Díjat

Átadták a Civil Díjat – A család az család kampány több díjat is kapott!

Nyolc civil szervezet kapott elismerést a Civil Díj Gálán, a különböző területeken elért eredményekért. A szakmai kategóriákban a zsűri a tavalyi év legsikeresebb civil kezdeményezéseit díjazta, amelyek között kiemelkedőek voltak a koronavírus válságra válaszoló kezdeményezések.

Közel 130 jelentkezés érkezett a Civil Díj pályázatra, amelyen a 2020-as év legsikeresebb civil programjait kereste a főszervező NIOK Alapítvány, szervező partnere, a Civil Iránytű Alapítvány, és a szakértőkből álló zsűri. A döntőbe került 27 szervezet közül nyolc vehetett át díjakat a tegnapi díjátadó eseményen.

A tavalyi év már csak a koronavírus-világjárvány alatt tapasztalt társadalmi összefogás és számtalan inspiráló program miatt is érdekes, a döntőbe jutott kezdeményezések is nagy arányban válaszoltak a kapcsolódó kihívásokra. A nyerteseket vállalati és civil vezetőkből, szakemberekből álló zsűri választotta ki, a kilencedik díjat pedig a közönség ítélte oda online szavazáson keresztül.

Az idei év díjazott szervezetei és projektjei:

  • Legígéretesebb új szervezet: Alteregom Egyesület
  • Legjobb együttműködés: KórházSuli Alapítvány: Amikor a világod a feje tetejére áll…
  • Legjobb helyi kezdeményezés: Összefogás a Vasasi Füstölő megmentéséért csoport: Fiatalok a 100 éves Füstölő megmentéséért
  • Legjobb társadalmi vállalkozás: AdniJóga
  • Legnagyobb hatású projekt: Társaság a Szabadságjogokért: Rendkívüli helyzet, állandó védelem!
  • Legjobb kommunikációs kampány: Háttér Társaság, Szivárványcsaládokért Alapítvány: A család az család
  • Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt: Magyar Kerékpárosklub: Új kerékpársávok Budapesten
  • Legsikeresebb adománygyűjtés: Független Előadó-művészeti Szövetség: Második hullám – Támogassuk a színházi dolgozókat!
  • Közönségdíj: Háttér Társaság, Szivárványcsaládokért Alapítvány: A család az család
Pál Marciék díjat nyertek

Nyolc civil szervezet kapott elismerést a Civil Díj Gálán (Kép: Bécser Vera, NIOK Alapítvány)

A nyertes szervezetek oklevélben részesültek, illetve megkapják a Civil Díj 2021 logó használatának jogát. A döntőbe került kezdeményezésekről részletes leírás érhető el a civildij.hu oldalon. A Civil Díj főszervezője a NIOK Alapítvány, együttműködő partnere a Civil Iránytű Alapítvány, főtámogatója az Erste Bank, médiapartnere az nlc.hu.

Az nlc nevében Herczeg Szonja felelős szerkesztő adta át a közönségdíjat a Háttér társaság és Szivárványcsaládokért Alapítvány A család az család kampányáért. „Szeretem, nem szeretem viszonyban vagyok a díjakkal. Hogy miért szeretem őket, az egyértelmű, hogy miért nem szeretem? Mert nem tudok különbséget tenni jó ügyek, értékek és segítségnyújtás között és szívem szerint mindenkinek odaítélném. Így aztán zsűritársaimnak nehéz dolguk volt velem, amikor objektív szempontok alapján kellett a többi kategóriában dönteni. Örülök, hogy egy olyan csapatnak adhatom át a díjat, akik a szerkesztőségünk tagjaihoz hasonlóan őszinték és állhatatosak, mániákusan ragaszkodnak az igazukhoz és a jóhoz és vállaljak véleményüket.”

„Az Erste Bank gratulál a Civil Díjjal elismert szervezeteknek, és egyúttal köszöni a munkáját minden olyan hazai, társadalmilag hasznos vállalkozásnak, amely az elmúlt nehéz, pandémiás időszakban sem feledkezett meg azokról, akiknek segítségre van szükségük. Az Erste Csoport elkötelezett az értékek sokszínűsége és az esélyegyenlőség mellett, ezért is örülünk annak, hogy az idei díjazottak tevékenysége ennyire változatos és sokrétű – mondta el Szalay Orsolya, a Erste Bank Hungary Social Banking területének vezetője. – Az Erste 200 évvel ezelőtti alapítása óta támogatja azokat, akikben csak kevesen hisznek, és segíteni szeretné őket a gazdasági fejlődésben és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben” – tette hozzá.

A Civil Díj program célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, különösen innovatívak, rendkívüli összefogást generáltak, változást indítottak el, vagy „csak” jó példával szolgálnak a többi civil számára. A díjat alapító NIOK Alapítvány küldetése a hazai civil szektor megerősítése és az adományozás fejlesztése. A díj célja ezért az is, hogy minél többen megismerjék a szektor kiemelkedő kezdeményezéseit, és erősödjön a szervezetekbe vetett bizalom.

Civil szervezetek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top