nlc.hu
Család
Ezért utál az anyós

Ezért utálja olyan sok anyós a menyét a pszichológus szerint

Meglepő okokat tárt fel az anyós-meny ellentét mögött a szociálpszichológus.

Az anyósok és menyek közötti konfliktus annyira megszokott, hogy szinte már azt tartjuk normálisnak, ha utálják egymást. Pedig egyáltalán nem kellene, hogy így legyen, ám ahhoz, hogy békét kössünk az anyósunkkal, érdemes feltárni és megérteni a mélyben meghúzódó okokat, hogy mégis miért nem kedvelik általában az anyósok a menyüket. Dr. Madeleine A. Fugère szociálpszichológus eredt az anyós-meny konfliktusok nyomába, a kutatásai során pedig talált olyan mintákat, melyek alapján felvázolt pár általános okot, hogy miért utálhatja az anyós a menyét.

Nem téged választott volna a fiának

Miért választottad pont azt a férfit, aki végül a férjed lett? Vonzó külső, humor, intelligencia… számtalan kritériumnak felelünk meg a másik szemében a párválasztás során. Az édesanyák azonban teljesen más szempontokat vesznek figyelembe, amikor megítélik a gyerekük választását. Az anyós szemében a vonzó külső vagy a kedves személyiség nem számít a menye esetében, sokkal inkább nézi azt, hogy milyen a családi háttere, vallása, származása, pénzügyi helyzete. A különböző szempontok miatt aztán simán lehet, hogy nem örül a személyednek, mert nem illesz az elképzeléseibe a fia mellé.

Ezért utál az anyósod

Az anyós meny konfliktus okai (Kép: Getty Images)

Túl szép vagy

A szakember szerint kiemelkedően sok anyósnál találták azt a kutatások során, hogy nem bírja, ha nagyon szép nő a menye. Azért van ez, mert az anyós számára a meny szépsége nem azt jelenti, hogy majd szépek lesznek az unokák is, hanem azt, hogy veszélyes nő, aki nagyobb eséllyel hagyja majd el vagy csalja meg a fiát.

Versenyez a menyével a figyelemért

Az anyósoknál megfigyelhető az az ősi versengés, ami egyáltalán nem tudatos, hanem még abból a korból maradt bennünk, amikor a túlélésért kellett küzdenünk a saját közösségünkön belül is. Most már nyilván nem az életüket féltik az anyósok, hanem a figyelemért küzdenek, azt érezhetik, hogy a kiesnek a saját gyerekük kegyeiből, hiszen a fiú új nőt választott magának. Hangsúlyozzuk, hogy ezek nem tudatos folyamatok és teljesen természetes, ha ezt érzi egy anyós, hogy elhanyagolja a fia, ám ennek az érzésnek a kezelése már lehet tudatosabb és nem szabadna, hogy elfajuljon a versengés olyan mély konfliktusig, ami aztán a házaspár közé is éket verhet.

A megoldás a szociálpszichológus szerint abban van, hogy figyelmen kívül kell hagyni az anyós beszólásait, és szimplán csak élni a boldog házasok életét. Nem a menynek kell megoldani a konfliktus az anyóssal, hanem a fiúnak, azaz a férjnek kell a saját anyjával kezelni a helyzetet, hiszen az anyós-meny problémák nem a feleségről, hanem sokkal inkább az anyós és fia kapcsolatáról szólnak.

A gyereknevelésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top