nlc.hu
Család
Videón az újpesti piacnál történt késelés

Kamera rögzítette, ahogy megkéselnek egy embert az újpesti piacnál

A rendőrök befejezték annak a 28 éves férfinek az ügyét, aki tavaly nyáron megkéselt egy férfit az újpesti piacnál.
Késelés az újpesti piacnál

Az újpesti rendőrök befejezték annak a férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint először megverte, pár hónappal később pedig késsel tört az életére egy haragosának az újpesti piacnál.

A 28 éves K. Sándor 2019. december 3-án délelőtt a IV. kerületi vásárcsarnoknál többször megütötte és megrúgta ismerősét, ezzel súlyos sérüléseket okozva neki. A rendőrök másnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. K. Sándor a bántalmazott férfit okolta minden problémájáért, aki szerinte egyébként is folyamatosan tiszteletlenül és lekezelően viselkedett vele – írja a Police.hu.

K. Sándort a sérelmei nem hagyták nyugodni, 2020. július 14-én délelőtt újfent rátámadt ismerősére az újpesti piacnál. Akkor már egy kést is használt az elkövetéshez, több helyen szúrt és vágott sérüléseket okozva a másik férfinak. A támadásról felvételt készített egy térfigyelő kamera:

A késelőt a rendőrök még aznap elfogták. A bántalmazó férfi elmondta, hogy úgy érzi, haragosa miatt siklott ki az élete, így azt sem bánta volna, ha ismerőse belehal a bántalmazásba. A sértett elmondta, hogy a támadójával semmilyen kapcsolatban nem állt.

A nyomozók az emberölés bűntett kísérlete miatt folytattak eljárást, K. Sándort őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt.

A férfi 2021 januárja óta bűnügyi felügyeletben várta az eljárás végét. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.

(Kiemelt kép: YouTube/PoliceHungary)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top