„A gyerekem arccal a telefonban él”

Mennyire jellemző a fiatalokra az, hogy az online világ miatt elrugaszkodnak a valóságtól? A jó tartalomért megéri még a testi-lelki egészségüket is kockáztatni?

Kun Gabi

2021. Szeptember 28.

Az elmúlt időszakban az egész világon nagy médiavisszhangot keltett Gabby Petito és Brian Laundrie tragédiája, a két huszonéves, fiatal felnőtt története, akik az Instagram-oldaluk alapján az áloméletet élték, ők voltak a tökéletes pár, akik aztán egy furgonnal, kettesben elindultak körbejárni fél Amerikát. Némi tapasztalatuk ugyan már volt az együttélésben, de nem laktak sosem magukra utalva, hiszen a férfi családjának otthonában éltek. Az utazás tragédiába fulladt, mint kiderült, a tökéletesség instalátszata mögött valószínűleg párkapcsolati bántalmazás rejtőzött és végül a lány halálával végződött a nagy utazás. Az ő példájuk nyilván nem jellemző az egész korosztályukra, nem is akarunk általánosítani, ám azt a kérdést veti fel, hogy mennyire rugaszkodnak el a valóságtól a fiatalok a közösségi média miatt? Az Instagram, YouTube, TikTok, bármilyen közösségi oldal állandó használata mennyire választja el őket a valóságtól?

Éva élete nem egyszerű, amióta mindkét gyereke kamaszodik, miattuk szokta minden gyermektelen ismerősének azt javasolni, hogy ne kis korkülönbséggel szüljenek, mert enyhén szólva nehéz két kamasszal élni egyszerre. A két gyerek közül a 15 éves lánya az, akit igazán beszippantott az Instagram és a TikTok világa: „A gyerekem arccal a telefonban él. Nem tudok egyszerűen mit csinálni vele és már rég nem tudom, mit nézeget annyit rajta. Annyit tudok, hogy az Instagram és a TikTok megy nála a legtöbbet, de fogalmam sincs, kiket követ és miért. Ha próbálok vele erről beszélgetni, akkor csak morog valamit, vagy egyáltalán meg sem hallja, amit mondok, mert rajta van a fülhallgató és ömlik az agyába a videókból a sok tartalom. Esélyem sincs, úgy érzem, nem tudok már neki tanítani semmit, nem tudom felvértezni a valóságra, a nagybetűs életre, nem érdekli a mondanivalóm és azt látom, hogy teljesen álomvilágban él, egy olyan buborékban, amit ezek a közösségi oldalak húztak köré. Szerintem már szűrőn keresztül látja a körülötte zajló életet is. Az anyám azt mondja, hogy ez már beteges, amit művel, függő lett a telefonjától és ezektől az oldalaktól, szerinte egyszerűen le kéne tiltani az összesről, akkor visszatérne közénk a lányom. De félek a tiltástól, mert azon aggódom, hogy azzal csak még jobban eltávolítanám tőlünk, a családjától.”

Éva hozzáteszi, hogy azért sem akarja a drasztikus tiltást, mert semmi kedve konfliktusba kerülni a kamasz lányával, márpedig, ha letiltaná a kedvenc oldalairól, biztos, hogy eluralkodna köztük a háború. Bár a konfliktust szülőként jól megválogatva vállalni kell, ebben az esetben igaza van Évának, hogy nem nyúl a tiltás után. Vekerdy Tamás, a legendás gyermekpszichológus az Érzelmi biztonság című könyvében így ír a kamaszok és tiltás viszonyáról: „A kamasz durva korlátozásának kísérletei – például, hogy nem engedjük el otthonról, vagy percre pontosan elszámoltatjuk az idejével – nemhogy nem vezetnek eredményre, de általában éppen az ellenkező hatást váltják ki. (…) A kamaszkort szokták a második születés korának is nevezni. Akkor, az első születéskor egy elkülönült kis test szakadt ki az anya testéből, és jött a világra – most egy elkülönülő személyiség szakad ki a család érzelmi burkából, hogy a világgal és önmagával egyedül is szembenézzen.”

A fiatalok elrugaszkodnak a valóságtól a közösségi oldalak miatt? (Kép: Getty Images)

„A csillogás a digitális illúziók félrevezetőek lehetnek”

A mai fiatalok tehát valóban más valóságban élnek, mint mi, akik még nem a közösségi oldalakon töltöttük a kamaszkorunkat, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs közük a gyakorlati élethez és teljesen tapasztalatlanul lépnének ki majd az önálló életbe. Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó szerint „Az Instagram vagy a TikTok világa is élettér, vagyis az ottani tapasztalatok, üzenetek, szereplés is legalább ugyanolyan fontos számukra, mint az offline világ eseményei.

A digitális Én, vagyis az, ahogyan ott a fiatalok megjelennek, mindennapos szerkesztést, tervezést és tartalmat igényel, ami egy korábbi generáció szempontjából soknak, túlzásnak tűnhet.

A szakember véleménye szerint önmagában ez a digitális világ nem káros, de ha a fiatal szemében az online élet miatt értéktelenné válnak az offline kapcsolatok, programok, és szinte csak a digitális felületeken kommunikál másokkal, akkor fontos készségeket, képességeket veszíthet. „Az online tartalomgyártók vagy influencerek példaképek ma – mondja Villányi Gergő –, nagyon sok fiatal (több, mint 75 százalék) életcélként vagy karrierként képzeli el, hogy ő is ezt az utat választja, csak épp nem látja a teljes képet – a csillogás a digitális illúziók pedig félrevezetőek lehetnek. Ezért érdemes több generációnak, például a családon, iskolán belül összedugni a fejét és beszélgetnie, mert sokat lehet egymástól tanulni.”

„Minden kapcsolat alapja a kommunikáció”

Ítélkezés és tiltás helyett inkább próbáljuk meg jobban megérteni a fiatalokat, hogy miért válik olyan fontossá a közösségi média az életükben, hogy olykor még a testi és lelki épségüket is kockáztatják egy-egy poszt kedvéért. Villányi Gergő szerint a közösségi oldalakon közzétett tartalommal általában az a kamaszok célja, hogy olyan posztokat hozzanak létre, ami vagány, menő, irigyelhető, pozitív üzenetű és érzelmeket mozgósít. „Serdülőknél a személyiségszerkezet még nem áll készen arra, hogy döntésekben, következményekben jól mérjék fel a dolgokat – fejti ki a szakember –, emellett ott a kortárs nyomás, a jelenlét, a kiemelkedés, a határok próbálgatása és a külvilág folyamatos monitorozása is, hogy mire, hogyan reagál.

Sokszor az adott influencer vagy fiatal jóléte, közérzete, vágyai alárendelődnek annak, hogy egy sok lájkot, követőt, elismerést jelentő poszt elkészüljön.

Ez pedig odáig is elvezet, hogy a tartalom készítője egy termékké (majdhogynem tárggyá) válik, aminek céljai ugyan vannak, de az érzelmei, kudarcai, fájdalmai lehetőleg ne tűnjenek fel, ezeket el kell rejteni – legalábbis online –, és erre sajnos ezernyi lehetőség van a kozmetikázással, szűrőkkel, szerkesztésekkel.”

Szülőként nem vagyunk tehát könnyű helyzetben, hiszen egy más világban nőttünk fel, és nincs túl sok tapasztalatunk fiatalkorunkból az online térrel kapcsolatban, ám Villányi Gergő szerint azért nem is vagyunk teljesen eszköztelenek, ha a gyerekeinknek szeretnénk segíteni ebben a digitális káoszban. Egyrészt bízzunk abban, hogy kisgyermekkorban jól raktuk le az alapokat, emellett azonban egy digitálisan tudatos szülő nagyon sokat segíthet a gyerekének akármennyi idős is legyen: „Nagyon jó sablonok léteznek otthoni digitális szerződésekre és itt fontos megjegyezni, hogy az otthoni szabályok és keretek tekintetében a szülő példakép és példát mutat, vagyis fontos, hogy a gyerek mit lát. Emellett a hétköznapi beszélgetés részévé kell tenni az online világban történteket. Kit követ, mit szeret, milyen problémákat lát, ki keveredett bajba, hogyan oldották meg? Minden kapcsolat alapja a kommunikáció és a bizalom, ez a legnagyobb segítség akkor, ha a gyereket szabadon engedjük a világban, legyen az online vagy offline.”