nlc.hu
Család
Tagad a bulinegyedben történt nemi erőszak vádlottja

Szexuális erőszak a bulinegyedben: a vádlott szerint a nő szavak nélkül kezdeményezett

A magyar férfi szerint a svéd nő szavak nélkül hívta be magához, és nem történt erőszak.
Szexuális erőszak

Tárgyalást tartottak annak a magyar férfinek az ügyében, aki a vád szerint 2019. október 29-én szexuális erőszakot követett el egy fiatal svéd nőn, aki a barátnőivel bulituristaként érkezett Budapestre, és a hetedik kerületi Wesselényi utcában szállt meg – írja a Telex.

A vádirat szerint a vádlott, T. Gergely hajnali kettőkor bemászott a turisták körfolyósóra nyíló ablakán, lerángatta az alvó nő ruháját, majd erőszakolni kezdte. Miután a nő felriadt, el tudta rúgni magától a férfit, aki ekkor elhagyta a lakást.

A vádlott tagadta, hogy bűnös lenne, védekezésének lényege az volt, hogy közösült ugyan a feljelentőjével azon az éjszakán, de szerinte ezt mindketten akarták, sőt, a nő kezdeményezte, amikor szavak nélkül behívta magához. Vagyis szerinte ami közöttük történt, az nem nemi erőszak.

A férfi vallomásaiban azonban ellentmondások, furcsaságok voltak, ezekre a bíró is felhívta a figyelmét. T. Gergely azt mondta, hogy a tettes személyleírása nem illik rá, és szerinte talán egy másik ember is járhatott a nőnél, és ő volt az erőszakos támadó.

A büntetőjogi megítélés szempontjából fontos részlet, hogy mennyire volt részeg a svéd nő, mert ezen múlhat, hogy ki lehet-e mondani: az áldozat védekezésre képtelen állapotban volt.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/Anete Lusina)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top