Bátran kijelenthetjük, hogy nem könnyű a helyzete manapság egyik korosztálynak sem. Az Y generáció fiatalabb tagjai azzal harcolnak, hogy sikerüljön elhagyniuk a mamahotelt, miközben az elszabadult árak mellett nemhogy a saját lakás, de a saját albérlet lehetősége is egyre távolabb kerül tőlük. De a szendvicsgeneráció tagjai sincsenek könnyű helyzetben. Ők azok a 40-es, 50-es társaink, akiket gyakran csak „önfeláldozó nemzedéknek” neveznek. A szendvicsgeneráció tagjai egyszerre próbálnak helytállni a munkahelyen, szeretnének mindent megadni az idős, gyakran beteg szüleiknek, ahogyan a saját gyermekeiket is a legjobb oktatásban szeretnék részesíteni. Mindenkiről gondoskodni akarnak és mindenkinek szeretnének megfelelni, közben pedig idejük sem marad önmagukra. A korosztály problémáiról egyre több szó esik, és természetesen kiváló filmek is készülnek róluk.
Húsba vágó őszinteség
A The Sandwich Generation egy amerikai dokumentumfilm. Az Egyesült Államokban körülbelül 20 millió olyan középkorú ember él, akik gyermekeik mellett idős szüleikről is gondoskodnak. Julie Winokur író-rendező és férje, Ed Kashi is a szendvicsgeneráció tagjai. Saját családjuk történetét örökítették meg a dokumentumfilmben, melyben húsba vágó őszinteséggel mutatják be, hogyan adták fel saját vállalkozásukat, vették ki gyermekeiket az iskolából és költöztek el Julie édesapjához, Herbie-hez. A 83 éves férfi ugyanis demenciában szenved, a film készítésének idején már olyan állapotba került, hogy nem tudott magáról egyedül gondoskodni. A történetben nemcsak a felmerülő nehézségeket ismerhetjük meg, hanem egy család dinamikáját is, és láthatjuk azt a mérhetetlen alázatot és áldozatot, amit ennek a korosztálynak a tagjai nap mint nap megtesznek, szerte a világon.
Generali – A szendvicsgeneráció megmentéséért
A szendvicsgeneráció tagjai azok a kettős présben élő 35-55 évesek, akik a gyermekvállalás kitolódása miatt sokszor még kicsi gyerekeket nevelnek, de közben rájuk hárul idős, sokszor már beteg szüleik gondozása is. Mindez egy olyan életkorban, amikor meg kell küzdeniük az életközépi válsággal, és bizony az öngondoskodásra is egyre nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk. Csak éppen saját magukra már egy morzsányi energiájuk sem marad.
Csak egy pillanat
Idén nyáron egy amerikai filmfesztiválon mutatták be a One Moment című független alkotást. A rendező, Deirdre O’Connor célja az volt, hogy felhívja a figyelmet azokra a boldog pillanatokra, amiket még egy ilyen kaotikusnak tűnő, gyakran zavaros időszakban is megtapasztalhatunk. „Tudom, hogy gyakran nehezebb megtalálni a dinamikát egy ilyen élethelyzetben, de annak ellenére, hogy idősödő szüleink és nagyszüleink nem ugyanazok az emberek, akiket korábban ismertünk, még mindig annyi öröm van bennünk” – fogalmazott egy interjúban a rendező.
A filmben középkorú testvérek küzdelmeit követhetjük nyomon, akik nemcsak a saját életüket próbálják menedzselni, hanem nemrégiben megözvegyült, idős édesapjukét is. „Ez egy kivételesen szép film az életről. Egyik percben sír, a másikban már nevet a néző. Olyan történet ez, amit fontos volt elmesélni, mert nagyon sokan átesnek hasonlón. Újra és újra megnézem, annyira életszerű és szórakoztató” – írták a moziról egy kritikában.
Keserédes történet, parádés szereposztással
A 2006-os Család kicsi kincse című mozifilmről kevesen gondolták, hogy sikeres lesz. A forgatás többször is leállt, a gyártási költségre alig 8 millió dollárt szántak. A film végül 100 millió dolláros bevételt csinált, és négy Oscar-jelölésből kettő díjat be is zsebelt 2007-ben.
Első ránézésre a film egy család utazásáról, és egy kissé dundi, szemüveges, de nagyszívű és helyes kislány történetéről szól, aki mindennél jobban szeretne részt venni a póthajas, barnító krémes és műfogsoros lányoktól hemzsegő gyermekszépségversenyen. A történet azonban sokkal mélyebb ennél. Egy diszfunkcionális családot mutat be, ahol a negyvenes éveiben járó apuka foggal-körömmel ragaszkodik saját, halálraítélt vállalkozásához, miközben gyermekeinek sem engedi meg, hogy beérjék a második helyezéssel, csakis a győzelem lehet a cél. Eközben feleségével együtt befogadja a drogproblémákkal küzdő idős apját is, aki függősége miatt nem lakhat tovább az idősek otthonában, és még felelősséget vállalnak az asszony hasonló korú, mentális krízisbe került bátyjáért is.
Problémák a nevetés mögött
Jack Lemmon és Walter Matthau zseniálisat alakítottak a Szomszéd nője mindig zöldebb és a Még zöldebb a szomszéd nője című filmekben. Miközben mindenki arra figyelt, hogy vajon a két idős bajkeverőre rátalál-e a szerelem, addig a filmben meghúzódó szendvicsgenerációs vonalra talán nem is emlékszünk. A moziban ugyanis Kevin Pollack karaktere, Jacob feleségül kívánja venni Melanie-t, akit Daryl Hannah alakít. Csakhogy Jacobnak egyre jobban kell figyelnie kissé már szenilis, sok esetben gyerekesen viselkedő apjára, akit Walter Matthau alakít.
A férfi kapcsolata majdnem rámegy az apja akcióira. Nemcsak azért, mert az egyre magányosabb, idős férfi kezdetben bezárkózik az otthonába, hanem azért is, mert napokkal később már annyira belelkesedik a fia készülő esküvőjének hírére, hogy átgondolatlan szervezésbe kezd.
Miközben Matthau karaktere megismerkedik a Sophia Loren által alakított Mariával, és a néző nagyokat kacaghat kettejük se veled, se nélküled szerelmi évődésén, a film felveti azokat a problémákat is, amelyek egy háromgenerációs együttélést jellemeznek.