Minden szülő arra szeretné nevelni a gyerekét, hogy jól viselkedjen, mégsem feltétlenül egészséges az, ha sosem lázad és mindig engedelmeskedik a gyerek a felnőtteknek. Érdemes elgondolkodni, ha túl jó a gyerek.
Túl jó, hogy igaz legyen
Ismered azt a típust, akihez mindenki méri magát, akivel példálóznak otthon, hogy „bezzeg a Jancsika képes nyugodtan megülni a fenekén az órán, te meg kisfiam zsezsegsz, mintha muszáj lenne”? Az a fajta gyerek ő, aki engedelmes, azt csinálja, amit a szülő mond, ha lerakod egy sarokba, akkor ott marad és leginkább nem ellenkezik, nem vitázik, nem beszél vissza – vagyis túl jó, hogy igaz legyen. Mondhatnánk hogy az ilyen gyerek minden szülő álma, ám mégsem jó, ha a gyerekünk ennyire jó. Neki nem lesz jó. Igaz, hogy a szülőket, pedagógusokat kevésbé irritálja a viselkedésével, mert a radar alatt képes repülni, ám hosszú távon ez a fajta mindig, mindenben jóság megbosszulja magát.
A jó gyerek definíciója az általános nézet (és iskolák) szerint, hogy a gyerek nem zavar túl sok vizet és teljesíti az utasításokat zokszó nélkül, csakhogy ez a viselkedés azt is jelentheti, hogy elnyomja magában a negatív érzéseit. Arról pedig tudjuk, hogy a lenyelt fájdalmak, ki nem mondott frusztrációk és elfojtott konfliktusok visszaüthetnek lelkileg és fizikailag is. Popper Péter egy előadásában nagyon érzékletesen kifejtette, hogy a jó, engedelmes, konfliktusmentes gyerek általában a rárakott külső elvárások miatt viselkedik így. Rá kell ébrednünk arra, hogy azzal, ha mindenáron jó gyereket akarunk faragni belőle, mennyire mellélövünk szülőként és pedagógusként is: „…ha nem vagy olyan, mint a többi, jön a retorzió. Ha megnézzük, hogy ma milyen a kívánatos gyerek a pedagógia számára: olyan gyerek, akivel nincsenek konfliktusok. A konfliktust ma már úgy értelmezzük, hogy patológia. (…) Jó célkitűzés-e, hogy mindenkit egyformán négyszögletesre kell kalapálni, és ezt ki kell szolgálni a pszichológiának? Karakterdefektes (jellemhibás) embereket akarunk kitenyészteni?”
Forrás: Getty Images
A tökéletesség nem egészséges
Joanne Stern családterapeuta a Parenting is a Contact Sport: 8 Ways to Stay Connected to Your Kids for Life című könyvében szintén azt állítja, hogy nem egészséges, ha a gyerek folyton jól viselkedik. Az a gyerek ugyanis, aki mindig engedelmes, nem tanulja meg, hogyan gondoskodjon önmagáról, hogyan elégítse ki a szükségleteit, hiszen egyfolytában kifelé figyel, hogy a környezet elvárásainak megfelelő módon viselkedjen. A terapeuta szerint előbb-utóbb a túlzott jóságnak meglesznek a következményei, ki fognak törni a gyerekből az elnyomott érzések: „Egy ideálisan jó gyerek nem egészséges lélekben. Általában maszkot visel, ami mögé elrejti a gondolatait és érzéseit. Ha mindig egyetért, udvariasan engedelmeskedik, sosem vitázik, nem közvetíti a környezete felé, hogy mit szeretne és nem panaszkodik, akkor a belső énjét fojtja el teljesen, csapdába ejti saját magát, azt gondolja, hogy nem ér annyit az ő szükséglete, igénye, vágya, mint bárki másé. Háttérbe szorítja önmagát, aminek a vége az lesz, hogy egy ponton fellázad az elnyomás ellen.”
A családterapeuta példának egy 12 éves páciensét hozza fel, aki tökéletes, engedelmes gyerek volt, majd a tinikorba lépve elkezdett hazudozni a szüleinek, kiszökött éjszaka a házból, és evészavar is kialakult nála. Mindez azt mutatta a terapeutának, hogy a gyerek úgy érzi, nincs semmi kontrollja a saját élete felett, mert egész gyerekkorában átadta a teljes irányítást a szüleinek. Jó gyerek – ennyi volt a definíciója, ami azt is jelentette, hogy nem hozott döntéseket a saját érdekében az életkorához mérten. Azzal, hogy vakon engedelmeskedett a szülőknek és környezetnek, végül önmagának ártott. Alig alakult ki az önbizalma, mert nem tette ki magát azoknak a helyzeteknek, melyek során összeütközésbe került volna másokkal és ezáltal bizonyítékot szerezhetett volna a saját rátermettségéről. Sosem fogalmazta meg belül azt, mi a jó neki és merre szeretné navigálni az életét. Csak várta a szülők utasításait és iránymutatását, átengedte teljesen a gyeplőt a kezéből.
Forrás: Getty Images
Kell a szülő-gyerek konfliktus
Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó szerint a túl jó gyerekek viselkedése mögött általában meghúzódik a háttérben egy olyan motiváció, ami kicsit sem jelent jót: „Tapasztalatom szerint a mindenben engedelmeskedő gyerek valószínűleg megtanult félni attól, hogy milyen retorziók érik, ha nem így tesz – ez szeretetmegvonás, harag vagy bármi egyéb szankció is lehet. Emellett akár ő lehet az is, aki megtanulta a szülő életének nehézségeit, problémáit kompenzálni, nemcsak kis felnőttként gondoskodik a szülőről, de nem okozhat extra problémát, terhet sem. Az ellentétek, a viták vagy akár a rosszalkodás természetes része az emberi fejlődésnek, főként gyerekkorban – itt tanuljuk meg, hogy a környezet miként reagál ránk, hol vannak a határok, miként hatunk másokra és ők ránk – tehát rengeteg, a szocializációval, kapcsolatokkal összefüggésben lévő dolgot, és emellett azt is, hogy egyéniségünk, vágyaink, határaink is megjelenhetnek ezeken belül és mellett.”
Villányi Gergő szerint, aki ilyen környezetből jön, később könnyen szembe találhatja magát a megfelelési kényszerrel, szorongással, alacsony önértékeléssel vagy akár kapcsolati függéssel. „Arról nem is beszélve, hogy legyengülhet az a képessége, hogy döntéseket hozzon, kiálljon magáért, vagy hogy kilépjen egy bántalmazó kapcsolatból. Az egészséges mértékű konfliktust »beállítani«, úgy gondolom, nem lehet – válaszol a szakember arra a kérdésre, hogyan segítsünk a gyereknek vállalni a konfliktust. – Kezelni lehet az ilyen helyzeteket, rengeteg beszélgetéssel, őszinteséggel, kíváncsisággal és bizalommal – ezek azok az építőkövek, amikkel egyensúlyban tartjuk a kapcsolatainkat, amivel meg tudjuk javítani őket, ha megsérülnek és ahol megtanuljuk, hogy a konfliktus is az élet része, de a legtöbb esetben megoldható és megbeszélhető az adott probléma, főleg akkor, ha mindkét fél elköteleződött a másik iránt.”
