„A rosszalkodás természetes része az emberi fejlődésnek” – Nem jó, ha túl jó a gyerek

Létezik olyan gyerek, aki mindenben engedelmes, nem ellenkezik, nem hisztizik, és minden tekintetben csupa jó, ám nem biztos, hogy ennek szülőként annyira örülhetünk.

Kun Gabi

2021. November 14.

Minden szülő arra szeretné nevelni a gyerekét, hogy jól viselkedjen, mégsem feltétlenül egészséges az, ha sosem lázad és mindig engedelmeskedik a gyerek a felnőtteknek. Érdemes elgondolkodni, ha túl jó a gyerek.

Túl jó, hogy igaz legyen

Ismered azt a típust, akihez mindenki méri magát, akivel példálóznak otthon, hogy „bezzeg a Jancsika képes nyugodtan megülni a fenekén az órán, te meg kisfiam zsezsegsz, mintha muszáj lenne”? Az a fajta gyerek ő, aki engedelmes, azt csinálja, amit a szülő mond, ha lerakod egy sarokba, akkor ott marad és leginkább nem ellenkezik, nem vitázik, nem beszél vissza – vagyis túl jó, hogy igaz legyen. Mondhatnánk hogy az ilyen gyerek minden szülő álma, ám mégsem jó, ha a gyerekünk ennyire jó. Neki nem lesz jó. Igaz, hogy a szülőket, pedagógusokat kevésbé irritálja a viselkedésével, mert a radar alatt képes repülni, ám hosszú távon ez a fajta mindig, mindenben jóság megbosszulja magát.

A jó gyerek definíciója az általános nézet (és iskolák) szerint, hogy a gyerek nem zavar túl sok vizet és teljesíti az utasításokat zokszó nélkül, csakhogy ez a viselkedés azt is jelentheti, hogy elnyomja magában a negatív érzéseit. Arról pedig tudjuk, hogy a lenyelt fájdalmak, ki nem mondott frusztrációk és elfojtott konfliktusok visszaüthetnek lelkileg és fizikailag is. Popper Péter egy előadásában nagyon érzékletesen kifejtette, hogy a jó, engedelmes, konfliktusmentes gyerek általában a rárakott külső elvárások miatt viselkedik így. Rá kell ébrednünk arra, hogy azzal, ha mindenáron jó gyereket akarunk faragni belőle, mennyire mellélövünk szülőként és pedagógusként is: „…ha nem vagy olyan, mint a többi, jön a retorzió. Ha megnézzük, hogy ma milyen a kívánatos gyerek a pedagógia számára: olyan gyerek, akivel nincsenek konfliktusok. A konfliktust ma már úgy értelmezzük, hogy patológia. (…) Jó célkitűzés-e, hogy mindenkit egyformán négyszögletesre kell kalapálni, és ezt ki kell szolgálni a pszichológiának? Karakterdefektes (jellemhibás) embereket akarunk kitenyészteni?”

Forrás: Getty Images

A tökéletesség nem egészséges

Joanne Stern családterapeuta a Parenting is a Contact Sport: 8 Ways to Stay Connected to Your Kids for Life című könyvében szintén azt állítja, hogy nem egészséges, ha a gyerek folyton jól viselkedik. Az a gyerek ugyanis, aki mindig engedelmes, nem tanulja meg, hogyan gondoskodjon önmagáról, hogyan elégítse ki a szükségleteit, hiszen egyfolytában kifelé figyel, hogy a környezet elvárásainak megfelelő módon viselkedjen. A terapeuta szerint előbb-utóbb a túlzott jóságnak meglesznek a következményei, ki fognak törni a gyerekből az elnyomott érzések: „Egy ideálisan jó gyerek nem egészséges lélekben. Általában maszkot visel, ami mögé elrejti a gondolatait és érzéseit. Ha mindig egyetért, udvariasan engedelmeskedik, sosem vitázik, nem közvetíti a környezete felé, hogy mit szeretne és nem panaszkodik, akkor a belső énjét fojtja el teljesen, csapdába ejti saját magát, azt gondolja, hogy nem ér annyit az ő szükséglete, igénye, vágya, mint bárki másé. Háttérbe szorítja önmagát, aminek a vége az lesz, hogy egy ponton fellázad az elnyomás ellen.”

A családterapeuta példának egy 12 éves páciensét hozza fel, aki tökéletes, engedelmes gyerek volt, majd a tinikorba lépve elkezdett hazudozni a szüleinek, kiszökött éjszaka a házból, és evészavar is kialakult nála. Mindez azt mutatta a terapeutának, hogy a gyerek úgy érzi, nincs semmi kontrollja a saját élete felett, mert egész gyerekkorában átadta a teljes irányítást a szüleinek. Jó gyerek – ennyi volt a definíciója, ami azt is jelentette, hogy nem hozott döntéseket a saját érdekében az életkorához mérten. Azzal, hogy vakon engedelmeskedett a szülőknek és környezetnek, végül önmagának ártott. Alig alakult ki az önbizalma, mert nem tette ki magát azoknak a helyzeteknek, melyek során összeütközésbe került volna másokkal és ezáltal bizonyítékot szerezhetett volna a saját rátermettségéről. Sosem fogalmazta meg belül azt, mi a jó neki és merre szeretné navigálni az életét. Csak várta a szülők utasításait és iránymutatását, átengedte teljesen a gyeplőt a kezéből.

Forrás: Getty Images

Kell a szülő-gyerek konfliktus

Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó szerint a túl jó gyerekek viselkedése mögött általában meghúzódik a háttérben egy olyan motiváció, ami kicsit sem jelent jót: „Tapasztalatom szerint a mindenben engedelmeskedő gyerek valószínűleg megtanult félni attól, hogy milyen retorziók érik, ha nem így tesz – ez szeretetmegvonás, harag vagy bármi egyéb szankció is lehet. Emellett akár ő lehet az is, aki megtanulta a szülő életének nehézségeit, problémáit kompenzálni, nemcsak kis felnőttként gondoskodik a szülőről, de nem okozhat extra problémát, terhet sem. Az ellentétek, a viták vagy akár a rosszalkodás természetes része az emberi fejlődésnek, főként gyerekkorban – itt tanuljuk meg, hogy a környezet miként reagál ránk, hol vannak a határok, miként hatunk másokra és ők ránk – tehát rengeteg, a szocializációval, kapcsolatokkal összefüggésben lévő dolgot, és emellett azt is, hogy egyéniségünk, vágyaink, határaink is megjelenhetnek ezeken belül és mellett.”

Villányi Gergő szerint, aki ilyen környezetből jön, később könnyen szembe találhatja magát a megfelelési kényszerrel, szorongással, alacsony önértékeléssel vagy akár kapcsolati függéssel. „Arról nem is beszélve, hogy legyengülhet az a képessége, hogy döntéseket hozzon, kiálljon magáért, vagy hogy kilépjen egy bántalmazó kapcsolatból. Az egészséges mértékű konfliktust »beállítani«, úgy gondolom, nem lehet – válaszol a szakember arra a kérdésre, hogyan segítsünk a gyereknek vállalni a konfliktust. – Kezelni lehet az ilyen helyzeteket, rengeteg beszélgetéssel, őszinteséggel, kíváncsisággal és bizalommal – ezek azok az építőkövek, amikkel egyensúlyban tartjuk a kapcsolatainkat, amivel meg tudjuk javítani őket, ha megsérülnek és ahol megtanuljuk, hogy a konfliktus is az élet része, de a legtöbb esetben megoldható és megbeszélhető az adott probléma, főleg akkor, ha mindkét fél elköteleződött a másik iránt.”