30 rászoruló családnak segítettek a szülők autóbalesetben elhunyt lányuk tiszteletére

B.Esz. | 2021. November 29.
A lány életében nagyon sokat jótékonykodott.

Alig több mint egy éve a 18 éves Dominique Orta szörnyű autóbalesetben halt meg. Most az anyja mindent megtesz, hogy életben tartsa Dominique emlékét.

Ezen a héten Annette Orta és családja a texasi San Antonio-ból 30 rászoruló családnak adományozott hálaadásnapi ételeket Dominique tiszteletére, akiről Orta elmondta, hogy „nagyon odaadó ember volt”.

Hálaadásnapi vacsora (Fotó: Unsplash)

„Tele volt élettel, és a legteljesebb életet élte, így nem akarta, hogy mindig szomorúak legyünk és sírjunk – mondta Orta. – Tehát megpróbáljuk életben tartani az emlékét, és mindenkinek segíteni, akinek csak tudunk.”

Dominique 2020. november 15-én halt meg autóbalesetben, egy ittas sofőr ment neki az autójának, amely felborult, a lány pedig kirepült a járműból. Öt nővér közül a negyedik volt, és 2020 tavaszán végzett a középiskolában. 2021 januárjában ápolónői iskolába készült. Dominique jó tanuló volt a középiskolában. Gyakran adott vért, és még az iskolájában is szervezett véradásokat.

A baleset következtében a fiatal lánynak szinte az összes csontja eltört deréktól lefelé. Bár Dominique szervdonor volt, csak a szaruhártyáját sikerült eladományozni a sérülései miatt.

Az Orta család most úgy döntött, hogy ételt adományoz azoknak a családoknak a hálaadás ünnepén, akik rászorulnak. Közösségi támogatással végül 30 családon tudtak segíteni. „Örülünk és áldottak vagyunk, hogy megtehetjük ezt, hogy másokon segíthessünk, és mivel Dominique nagyon adakozó ember volt, ezt az ő emlékére, az ő tiszteletére tesszük” – mondta Orta.

(via)

Jótékonyság az nlc-n

Exit mobile version