nlc.hu
Család
Cyla a gyerekvállalásról beszéltgyerek

Kajdi Csaba már kész a gyerekvállalásra

Kajdi Csaba úgy érzi, felnőtt a feladathoz, és képes lenne felelősséget vállalni egy gyerekért.

Kajdi Csaba – avagy ahogy sokan ismerik: Cyla – újabb történeteket mesélt a magánéletéről, pedig csak nemrég jelent meg Papp Gergő Pimaszúrral közösen megírt A nagy Cyla-sztori önéletrajzi könyve. Ebben például egy szerelmi háromszögről is mesél, de arról is ír, hogy gyerekkorában egy életmentő műtétet végeztek el rajta.

Kajdi Csaba életmentő műtéten esett át gyerekkorában (Fotó: TV2)

A Blikk-kel most újabb sztorikat osztott meg magával kapcsolatban, azt is bevallotta, hogy úgy érzi, megérett a szülői szerepre, de arról a bántó sztereotípiáról is mesélt, miszerint a meleg férfiak kikezdenek a heteró pasikkal. Egy megalázó eset is érte ezzel kapcsolatban, amikor az egyik rokonának a párja bevallotta, hogy bejön neki, majd a vallomás után rávetette magát. Kajdi megpróbálta leállítani, mondván, óriási botrány lenne ebből az esetből, ha kiderülne. A férfi erre egy meglepő választ adott:

„Áhh, nem lesz botrány, majd azt mondjuk, hogy kikezdtél velem és rám másztál…” – mondta a férfi. Cyla pedig érthető módon megalázónak érezte a dolgot.

Miért is én kezdenék ki valakivel, akiről nem is feltételeztem azt, hogy egy az érdeklődési körünk? Miért is egy meleg kezdene ki egy heteró sráccal?

– tette fel a jogos kérdést, majd arról is beszámolt, hogy megfogalmazódott benne az a gondolat, hogy vállalná a szülői szerepet.

„A CSALÁD AZ CSALÁD! Nem attól lesz család a család, hogy egy férfi és egy nő alapít családot, hanem a szeretet teszi családdá azt. Teljesen mindegy, hogy két férfi vagy két nő, vagy csak egy szülő. A családot a szeretet alakítja, mozgatja” – mondta, hozzátéve: hogy ha úgy adódna, a mostani párjával, Dáviddal, szívesen vállalnának gyereket.

„Ha a mostani párom, aki még csak 26 éves, azt mondaná, ő apa akar lenni, és szeretne gyereket, én belevágnék! Abszolút! Simán!” – vallotta be.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top