nlc.hu
Család

Dopeman családja elkapta a koronavírust

Dopeman egész családja elkapta a koronavírust, húga is átvészelte a betegséget

Novemberben mi is megírtuk, hogy Dopeman elkapta a koronavírust, a Blikkből pedig kiderül, hogy az egész családja átesett a fertőzésen. A rapper elmondta, hogy aggódott, amikor beteg kishúga, Fruzsi, illetve az édesapja is megbetegedett. “A szüleim, az öcsém és a húgom is betegek lettek, és persze, én is. Szerencsére egyikünk sem került olyan súlyos állapotba, hogy kórházba menjünk, de nem volt egyszerű a helyzet – mondta Dopeman. – Én tíz napig feküdtem, fájt a fejem, az ízületeim, és lázam volt. Írtak fel gyógyszert, az sokat segített. A húgomért, Fruzsiért nagyon aggódtunk, ő ugyanis nem kapott oltást, mert az ő állapotában ez rizikós lett volna. Szegény az agyvérzés után, az agyába ültetett sönttel olyan szépen kifeküdte az egészet, hogy az nem is igaz. Apámért is aggódtunk a sztrókja miatt, de ő is átvészelte.” 

Fotó: Dopeman Instagram

Fotó: Dopeman Instagram

Dopeman már jól van, a lapnak azt mondta, újra edzeni kezdett. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top