nlc.hu
Család

A nem létező Mikulásról papolt a püspök a gyerekeknek

Bocsánatot kért az egyházmegye, mert nem létező Mikulásról beszélt az olasz püspök a gyerekeknek

A püspök szerint ő nem is azt mondta, hogy a Mikulás nem létezik, hanem a karácsony igazi üzenetére hívta fel a figyelmet.
Mikulás

Egy római katolikus egyházmegyének bocsánatot kellett kérnie Szicíliában, mert a püspökük azt mondta a gyerekeknek, hogy a Mikulás nem létezik – írja a BBC.

Antonio Staglianò püspök egy vallási rendezvényen azt mondta a múlt héten, hogy a Mikulás piros ruháját csak a Coca-Cola találta ki a reklámjai miatt. A püspök kijelentése felháborították a szülőket.

„A püspök nevében sajnálatomat fejezem ki a nyilatkozat miatt, amely csalódást okozott a kicsikben, és szeretném pontosítani, hogy a szándékai egészen mások voltak” – fogalmazott a bocsánatkérésben Alessandro Paolino, a notói egyházmegy kommunikációs igazgatója.

Közölte, hogy a püspök a karácsony valódi jelentését próbálta hangsúlyozni, és azt szerette volna, ha a gyerekek elgondolkodnak a karácsony valódi értelméről, mert ma ez az ünnep a fogyasztásról szól.

Az egyházmegye szerint megjegyzések célja az volt, hogy a püspök kiemelje Szent Miklós történetét, aki a Mikulás figurájának eredeti ihletője volt, és aki arról volt ismert, hogy ajándékokat osztogatott a szegényeknek. „Akár fiatalok, akár idősek vagyunk, egy tanulságot levonhatunk a Mikulás alakjából: kevesebb ajándékot kell létrehozni és vásárolni, helyette több ajándékot kell megosztani” – olvasható a közleményben.

A La Repubblica című napilapnak a püspök úgy reagált: nem azt mondta a gyerekeknek, hogy a Mikulás nem létezik, hanem azt, hogy „meg kell különböztetni azt, ami valóságos, attól, ami nem az”. Szerinte igazából csupán arra derült fény, hogy a karácsony már nem a keresztényeké, a fényekkel és a vásárlással együtt átvette a helyét a karácsonyi hangulat.

(Kiemelt kép: Unsplash/Lynda Hinton)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top